Szándékosan akadályozta a mentőt a dühös sofőr

Az Országos Mentő Szolgálat osztotta meg Facebook-oldalán a történetet.

A mentők segítségét kérték egy orvosi rendelőbe a Dél-Alföldön. A mentő meg is érkezett, ám a rendelő előtti parkolás az ott parkoló kocsiktól nem volt megoldható. Mérlegelve a helyzetet, a gépkocsivezető egy kapubejáróba kényszerült megállni a mentővel. Egy udvarra behajtani vágyó férfi azonban látván, hogy a mentők kiveszik a hordágyat és otthagyják a mentőt, szitkozódni kezdett.

A sofőrtől a mentők pár perc türelmet kértek ugyan, ám az ingerült férfi erre kétségtelenül rosszul reagált. “Majd akkor most ti vártok, kiskomám!”- kiáltotta a beszámoló szerint (igaz, vannak kétségeink azt illetően, hogy szó szerint ezt mondta-e), miközben a képeken látható módon, szorosan a mentő mögé parkolva, autóját hátrahagyva távozott.

A rendőrség gyors segítségének hála a sofőr meggondolta magát és végül útjára engedte a mentőt.

"A szürreális jelenet szerencsére pár percig tartott csupán, így bajtársaink minimális várakozás után, stabil állapotban szállíthatták kórházba a beteget" - írják.