Itt a Jobbik antikorrupciós csomagja is – de a győzelemhez a részvétel a fontos

Ha kormányra kerül a Jobbik, nem lesz jó korrupt politikusnak lenni.

Vona Gábor szerdai sajtótájékoztatójának felvezetőjében hangsúlyozta, április 8-án nem négy évről, hanem legalább két generáció sorsáról fogunk dönteni. Szerinte nem az a választás tétje, amit a propaganda állít, hogy Magyarország bevándorlóország lesz-e, hiszen a Jobbik-kormány is meg fogja védeni Magyarországot, sőt sokkal jobban, mint a Fidesz-kormány,

„amelyet nyugodtan nevezhetünk a betelepítések kormányának”.

A Jobbik akciótervében a bevándorlás áll az első helyen

Vona Gábor Gyöngyösön tartott sajtótájékoztatót, ahol először általánosságban beszélt a választásról. Szerinte nem csak négy évről szól a mostani voksolás, hanem legalább két generációra meghatározza Magyarország sorsát. A kérdés a kormánypropagandával szemben nem az, hogy bevándorló, hanem kivándorló ország leszünk-e.Vona szerint Orbán elégtételt venne, ők egészségügyi eszközöket, Orbán listázná a politikai ellenfeleket, ők a problémákat listáznák és megoldanák.

A Jobbik ezzel szemben sem titokban, sem pedig a kötvényeken keresztül nem fog senkit betelepíteni, sőt határőrséggel fogja védeni a határzárat – fogalmazott a politikus.

A jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint a választások tétje a kivándorlás.

„Orbán Viktor elmúlt 8 éve politikai zsákutcába vitte ezt az országot, ahonnan menekülnek az emberek, különösképpen a fiatalok, és ahonnan a fiatalok menekülnek, annak az országnak nincs jövője”

- szögezte le.

A Jobbik célja, hogy ezt a folyamatot lelassítsa, és végül megállítsa.

Vona Gábor élesen fogalmazott, amikor a magyar jelent bemutatta:

  • Orbán Viktor és környezete az elmúlt 8 évben szétlopta az országot, ellopta a fejlesztési forrásokat, a Jobbik ezeket megőrzi és az országra fordítja majd.
  • Orbán Viktor és körei az országot járva akkor érzi magát boldognak, ha lát egy új stadiont, a Jobbik-kormány az országot járva akkor lesz boldog, ha látja, hogy újra magyar kézben lévő termelőüzemek jönnek létre, épülnek fel a Magyarországon.
  • Orbán Viktor elégtételt akar venni a magyar embereken, a Jobbik-kormány viszont nem elégtételt akar venni, hanem kórházi diagnosztikát, és ezt kívánja az kórházi ellátásnak átadni.
  • Orbán Viktor a húsvéti beszéde alapján listázni szeretné a politikai ellenfeleit, a Jobbik-kormány viszont az ország problémáit akarja listázni, és meg fogja azokat oldani a programjának a segítségével.

De ahhoz, hogy ide eljussunk – fogalmazott Vona Gábor -, április 8-án meg kell nyerni a választásokat, majd megerősítette:

a kormányváltás kulcsa a magas részvétel, aminek legalább 70 százalékosnak kell lennie.

Reagált a baloldali „visszaléptetési tragikomédiára” is: mivel a baloldali pártok az elmúlt 8 évben nem tudtak megegyeznie, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a következő 4 napban sem fognak. Ami a tragikomédia során zajlik, az nem a kormányváltás, nem is baloldal, hanem a Fidesz érdeke,

„ezért arra kérem a választókat, hogy ne foglalkozzanak ezzel a tragikomédiával”

- tette hozzá a Jobbik kormányfő-jelöltje.

A Jobbik nem az ellenzéki pártokkal harcol, hanem a kormányt szeretné leváltani. Vona Gábor elszomorítónak tartja, hogy a baloldali pártok ezzel szemben csak egymást akarják leváltani.

„Ez nem a mi problémánk, nem a mi dolgunk, a Jobbik saját programját akarja megvalósítani”

- jelentette ki, majd megismételte, ezért kell a magas részvételre összpontosítani. "A győzelemhez a részvétel a fontos!" -jegyezte meg.

Vona Gábor szerint 3 kérdésre kell választ adnia polgároknak a voksolás előtt:

  1. Melyik a legerősebb ellenzéki párt? Erre a válasz a Jobbik.
  2. Melyik az az ellenzéki párt, amely egységes és erős, és amelynek van programja, és amely nemcsak le tudja váltani az Orbán-kormányt, de stabilan tud kormányozni Magyarországot? Ez is egyedül a Jobbik.
  3. Melyik az az ellenzéki párt, amelyik valóban el akarja és el is tudja számoltatni az elmúlt időszak korrupciós ügyeit? Ez is a Jobbik.

Vona Gábor ezután rátért az antikorrupciós akciócsomagra is:

  1. a mentelmi jog eltörlése, a dupla büntetés bevezetése,
  2. a titkosítások feloldása (például a paksi szerződések pénzügyi részleteinek nyilvánosságra hozatala),
  3. a vagyonnyilatkozatok rendszer helyett a vagyonosodási vizsgálatok bevezetése, ciklus elején és végén,
  4. az elévülési idő eltörlése,
  5. korrupció ellenes ügyészség létrehozása,
  6. Magyarország csatlakozni fog az Európai Ügyészséghez. (Orbán Viktor ennek elutasítával nem az ország szuverenitást védte meg, hanem a sajátját, becsületes kormánynak nem kell félnie a vizsgálatoktól).