Kásler Miklós onkológus kerülhet Balog Zoltán helyére?

Több helyről is ezt hallani.

Balog Zoltán azzal indokolta távozását, hogy Orbán Viktor ragaszkodik a jelenlegi, tömbösített tárcához, amely egyszerre felügyeli a kultúra, az oktatás és az egészségügy ügyeit.

Kásler Miklós 24 éve vezeti főigazgatóként az Országos Onkológiai Intézetet, a 444.hu azt írja: az onkológustársadalom egyik legnagyobb hatású, de egyben ellentmondásos szereplője is.

A Magyar Narancs korábbi portréja szerint feudalista, sőt diktatórikus stílusban irányítja intézetét, illetve a magyar onkológiát, de menedzselési képességeit még kritikusai is elismerik. A konzervatív beállítottságú jó kapcsolatokat ápolt a kormánnyal az elmúlt években is.

2013-ban a Magyar Nemzet közölt egy érdekes, filozófikus interjút Káslerrel.

„Hivatásomból fakadóan egész életemben mindig másokon segítettem, méghozzá a legrászorultabb embereken. A sok emberi nyomorúság megtapasztalása érzékennyé tett arra a kérdésre: hogyan is kellene élnünk, amíg megtehetjük, hogy magunk döntsünk a sorsunk felől”

- jelentette ki.

Megkérdezték akkor az ország állapotáról, illetve arról, mit kellene tenni, hogy gyógyuljon a „beteg”. Úgy fogalmazott:

„Mindennek az alapja a munka. Semmiből csak semmi lesz. A másik fundamentum az emberhez méltó élet, amiben a hitnek is jelentős szerepe van. A hit abban, hogy emberi értékek szerint cselekszem. A méltóság: ha az emberek úgy viselkednének, ahogy méltó, mert méltónak érzik magukat, nem adnák alább egy bizonyos szintnél, sem szavaikban, sem a cselekedeteikben, akkor emberibb világ jönne létre. Tehát a munkában és az értékekben hiszek. Ez összecseng a bencés rend jelmondatával: ora et labora – imádkozz és dolgozz. Azóta sincs ennél pontosabb program.”