Fidesz-közeli értelmiségiektől kapott kemény kritikát Orbán rendszere

Még a távozó miniszter is méltatta a vitairatot, pedig kemény kritikákat kap benne a hatalom.

A Fidesz értelmiségi holdudvarában sincs mindenki elragadtatva Orbánék kormányzásának minden lépésétől. Ennek bizonyítéka egy újonnan megjelent kiadvány is.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre készítette el az Idők Jelei nevű kiadványsorozat harmadik kötetét, amit az Index szemlézett.

A vitairatban kemény kritikákat kapott Orbán Viktor rendszere. Érdekesség, hogy a szöveget még Balog Zoltán leköszönő miniszter is méltatta, hiánypótló műnek nevezte, olyan kritikának, amit nem „rosszindulatú” vagy „szolgalelkű” emberek jegyeznek. (Milyen erős, bátor mondat lett volna ez máskor, egy hónappal ezelőtt, mondjuk.)

A százoldalas szövegben többek közt ilyen mondatok szerepelnek:

"Az erkölcsileg vitathatóan szerzett gazdasági alapok még generációk után is megkérdőjelezhetők."

"Az tapasztaljuk, hogy kevés kiválasztott ember aránytalanul nagy mértékben részesedik a javakból, mint például egy törekvő, de “jó” kapcsolatokkal nem rendelkező polgár. Ez a jelenség olyan mértéket ölt, hogy amennyiben a fennálló jogrend, és annak érvényesítésére szolgáló intézményrendszer keretei között nem bizonyítható a törvényszegés, kiderül, hogy a jogrend és az intézményrendszer nem képes érvényt szerezni az erkölcsi elvárásoknak."

"Üstökösszerűen felívelő embereket látunk, mindennaposak a vagyon és az állami adminisztráció létráin mérhető gyors előmenetelek, valamint bukások. A kirakatemberek látványos és nehezen magyarázható gazdagodása nemcsak azért okoz kárt, mert közpénzt magánosít, hanem azért is, mert rossz, követhetetlen mintát ad."

"A politikusok celebbé válásának talán legfontosabb oka, hogy a mai magyar közélet nem programokról, nem a választóknak kínált megoldási javaslatokról szól, hanem a karakterekről és karaktergyilkosságokról, vagyis politikai marketingről."

"A jelenlegi közélet és közhangulat tele van mértéktelenséggel. A közéletben minden fekete-fehér, egyszerű és radikális: a szövegek, amiket a közmédiában hallhatunk, a jelszavak és változásaik, a megoldások keménysége. Mindez a mértéktelenség agresszív kampánya."

“Nagy baj, ha a hatalom mindent erőből csinál." 

"Az ember, illetve a közössége gyengeségét jelzi, ha kifelé folyamatosan harcol. Ez azt jelenti, hogy bizonytalan, és nem tud nyugalmat biztosítani az általa vezetetteknek."

Az Index teljes szemléje itt olvasható.