2018. 05. 17. 16:43

Néhány jómódú kedvtelése helyett sok nehéz sorsú emberen segít az egykori Videoton pályája

Stadion helyett közösségi  kert lett a focipályából Ajkán.

Néhány nappal ezelőtt száguldott végig a hír a magyar interneten: Ajkán az önkormányzat gondolt egy nagyot, és  kiparcellázta az egykori Videoton focipálya területét a civil szervezetek és a nehéz körülmények között élők számára.

Előtte azonban felszántotta, gondoskodott a locsolási lehetőségről és az őrzésről. Így lett újabb stadion helyett bolgárkert. 

Tavaly még csak néhányan kapáltak, gyomláltak, az eredményeket látva az idén már sorban álltak a bérlők. A területhasználat és minden szolgáltatás ugyanis ingyenes. A bérlők többsége idős, egyedülálló hölgy vagy fogyatékkal élő, így a város gépeket is vásárolt hogy megkönnyítse a munkájukat. A területen vegyszermentes gazdálkodás folyik, így a gyomírtást is kézi erővel végzik. 

A társadalmi integrációt is segítik, kapott parcellát többek között a sérült fiatalokat foglalkoztató alapítvány. 
Többen a közös munka során jöttek rá, hogy az értelmi sérültek is képesek munkát végezni, nem csak otthon ülnek és várják a rokkantsági nyugdíjat. Az idősek segítenek a huszonéves nagycsaládosnak, így rájönnek, az időskorúak sem özönvíz előtti gondolkodású, csak a betegségeikkel foglalkozó emberek, hanem vidámak, nyitottak. A termelők egy részének a városi ingyenes programok az egyetlen közösségi szórakozási lehetőség, így az igényeiket összeírva többfélét szerveznek számukra. Amint megérett a paprika és a paradicsom, közös lecsófőzést tartanak, majd a tartósításra is megtanítják azokat, akik eddig mindent a boltban vásároltak meg, most pedig úgy döntöttek, hogy megtermelik, így több pénzük marad más célra.

Ha így nő a kereslet, jövőre újabb részt kell művelésbe vonni. 

Az önkormányzat úgy döntött, hogy a sport sem maradjon ki a bódéi településrész életéből, így a régóta és sikeresen működő Bódéi Dobó SK részére új dobópályát készíttettek, amelyet egy versennyel egybekötve május 26-án adnak át. klub számos eredményt ért el, sok fiatallal megismertette a sportág alapjait. Országos eredményekkel is büszkélkedhet, tavaly Bókony Ádám diszkoszvető az országos bajnokságon 37,6 méteres dobásával bronz érmet szerzett. Kulics János, az egyesület edzője 2016-ban az Év sportolója díjátadáson elismerésben részesült az önkormányzattól. Ajka városa fontosnak tartja a sportot, az elmúlt években több új sportágat honosított meg. A diszkoszvetés iránt is nőtt az igény, így lakossági kérésre döntöttek a beruházás megvalósítása mellett.