Jöjjön el a te országod, legyen meg az én akaratom

Egy kórház csendes emeletén vajúdik egy nő. Mikor világra hozza gyermekét, nincs babasírás és örömkönnyek, csak a mélyen szívbemarkoló csend honol a kórteremben és az anya arcán a fájdalom könnyei gördülnek végig. Egyáltalán ki dönti el, hogy hívhatjuk-e anyának, ha gyermeke egy percet sem élt, és ki dönti el, hogy a gyermek mikortól él? Egy fiatal lány cigizik a klinika előtt harmadik abortuszára várva. Olyan ez neki, mint egy vizsgálat, már-már rutin. Nem akar ő gyereket, csak néha elfelejt védekezni egy-egy alkoholmámoros éjszakán. Az első történetben Írországban vagyunk, ahol egyelőre törvény tiltja az abortuszt, a másodikban Dániában, ahol nem kell indokolni azt, elég csak kérni, és megszakítják a terhességet. Egyik opció sem jó, legtöbb esetben mégsem az arany középutat keressük, hanem kardoskodunk a nők vagy a gyermek jogait előtérbe helyezve, pedig ez ennél összetettebb kérdés, aminek állami szabályozása minden alkalommal parázs vitákat szül. Most épp Írországban.

Az egykor vaskalaposságáról, konzervativizmusáról és erős vallásosságáról híres Írország nagy változásokon ment keresztül az elmúlt években. A hagyományosan katolikusnak számító szigetországban az ír katolikus egyház belső hatalmi harcai és papi gyermekmolesztálási esetei miatt egyre többen hagyták maguk mögött vallásukat. Elég csak annyit mondanunk, hogy tavaly nyáron egy nyíltan meleg férfit, Leo Varadkart választották meg az ország miniszterelnökévé, aki ugyan a konzervatív, kereszténydemokrata irányultságú Fine Gael politikusa, sok esetben liberális értékrendet képvisel. Másságát a 2015-ös azonos neműek házasságáról szóló népszavazáson vállalta fel a nyilvánosság előtt.

"Nem ez határoz meg engem. Nem vagyok félig-indai politikus, nem vagyok orvos-politikus, és ha már erről van szó, nem vagyok meleg politikus sem. Ez egyszerűen csak része annak, aki vagyok"

- nyilatkozta az akkor épp az egyneműek házasságát támogató orvosból politikussá avanzsált Varadkar, aki most az abortuszpártiak mellett szólal fel.

Azonos neműek házassága

A három évvel ezelőtti, az azonos neműek házasságának bevezetése kapcsán tartott népszavazás kulturális földrengést váltott ki a 4,7 millió lakosú, magát 80 százalékban katolikusnak valló országban. A melegek házasságáról az írek 60,52 százaléka szavazott (a szavazati joggal rendelkező 3.221.681 állampolgárból 1.949.725); 62,07 százalékuk (1.201.607) egyetértett azzal, hogy „a házasság két, a törvényi rendelkezéseknek megfelelő személy között jöhet létre, nemüktől függetlenül”.

"Miniszterelnökként, orvosként és korábbi egészségügyi miniszterként úgy vélem, hogy nem folytathatjuk azt a gyakorlatot, ami nőket kényszerít olyan helyzetbe, hogy egészségüket kockáztatva a törvényeket megkerülve jussanak gyógyszerhez vagy kezeléshez. Nem szabad az alkotmánnyal gátolni a biztonságot nyújtó orvoslást."

Ezért a mai napon, május 25-én megrendezésre kerülő népszavazáson az "Igen"-re biztat mindenkit, azaz, hogy mondjon igent az ír alkotmány nyolcadik módosításának hatályon kívül helyezésére, amiben az 1983-ban tartott népszavazást követően rögzítették, hogy az anyának és a meg nem született gyermeknek egyenlő joga van az élethez, Így a petesejtet megtermékenyítésének pillanatától az állam védi, az anyának semmilyen körülmények között nincs joga megszakítani a terhességet. 2013 óta egyetlen kivétel akad csak, amennyiben a gyermek kihordása veszélyezteti az anya életét. Ezzel még mindig előrébb járnak, mint Málta, ahol még ezt a tényezőt sem veszik figyelembe, és terhességmegszakítás esetén 18 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik azt a nőt, aki saját életét mentve vállalja az abortuszt.

A jelenleg hatályos írországi jogszabály azonban még így is az egyik legszigorúbb Európában: nemi erőszak, vérfertőzés vagy a magzat fejlődési rendellenessége esetén is köteles az anya világra hozni gyermekét, más esetben 14 év börtönbüntetésre ítélhető.

A törvény azt viszont nem tiltja, hogy a művi terhességmegszakítást más országban végezzék el. A mai napig rengeteg fiatal terhes nőt látni az Angliába tartó repülőgépeken, akik a beavatkozást az ottani klinikákon kívánják elvégeztetni, de sokan, főként a szegényebb réteg ennél drasztikusabb és veszélyesebb eszközökhöz nyúl. Mert egy nő két dologért bármire képes: hogy legyen gyereke, vagy hogy ne legyen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 1980 és 2015 között legalább 165 438 nő utazott az Egyesült Királyságba, hogy elvetesse gyermekét.

Pro-kontra

"Jövő kedden, 29-én hátrahagyva a férjemet és a két ritka genetikai betegséggel küzdő gyermekemet, Newcastle-be utazom. Én is a #lasttotravel /utolsó utazók/ egyike akarok lenni. Azon az estén, ahelyett, hogy lefektetném a gyermekeimet, majd bebújnék a férjem mellé, egyedül leszek egy koszos hotelben. Ahelyett, hogy azt a törődést kapnám, amire szükségem van, száműznek. Hagyjuk ezt abba. Szavazz igennel!"

- ez a bejegyzés az In her shoes - Women of the Eighth (Az ő cipőjében) Facebook-csoportból származik, ahol abortuszon átesett ír nők mesélik el történetüket, akiknek sokszor még Angliában is meg kell küzdeniük az előítéletekkel, ahol gyakorta jelennek meg abortuszellenes tüntetők csütörtökön és pénteken a londoni klinikák környékén, mivel tudják, hogy a hétvégi felépülés miatt az ír nők ekkor érkeznek műtétre.

A csoport, akárcsak a miniszterelnök az "igen"-re biztat. Az abortuszpártiak azzal érvelnek, hogy az ír nők számára most is nyitva állnak a kiskapuk, ám kénytelenek szégyenben élni saját országukban, miközben statisztikákkal bizonyítják, hogy a liberálisabb abortusztörvénnyel rendelkező államokban a terhességmegszakítások száma csökkenő tendenciát mutat. További statisztikák szerint az írek főként nem a meggondolatlan szexuális élet miatt folyamodnak a műtéthez. Az Egyesült Királyságban elvégzett abortuszok aránya az idősebb korosztály körében a legmagasabb. Ezek az asszonyok többnyire családosak, akár több gyermeket is nevelnek, valamint kimutatták, hogy a többség valamilyen fogamzásgátló módszer mellett esett teherbe.

A másik oldal érveit John McGuirk a "Védjük meg a nyolcadik módosítást!" ('Save the 8th') kampány igazgatója így foglalta össze:

"Együttérzőnek kell lennünk azokkal a nőkkel, akik nehéz helyzetben vannak. Mindenki, aki kicsit is emberséges, együttérző kell legyen. A probléma az, hogy a nemi erőszak és vérfertőzés miatti abortuszok száma csupán az összes terhességmegszakítás 0,3 százalékát teszi ki azokban az országokban, ahol az alkotmány megengedi.

Megfordítva ez azt jelenti, hogy az abortuszok 99,7 százaléka nem ezek miatt a körülmények miatt szükséges, és sok esetben akkor is végrehajtják, ha egészséges gyermek születhetne a terhesség végén.

Tekintetbe kell venni azokat a nőket is, akik hirtelen elhatározásból kérik az abortuszt. Szerintünk minden terhességmegszakítás tragédia. Szerintünk az abortusz mellett kampányolók is tudják, hogy egy nő számára a terhességmegszakítás lehetősége az utolsó menedék. Sok nő nem sodródna odáig, ha támogatná a társadalom, a családja, a környezete, illetve az a partner, aki magára hagyja a nehéz helyzetben. Szerintünk az abortusz nem lehet legitim és normális választás."

Savita és Grace

A két személy vált a támogatók és ellenzők arcává. Savita Halappanavar 2012-ben vesztette életét, miután kénytelen volt kivárni a már korábban életképtelenné nyilvánított gyermekének szívleállását. Ezzel viszont saját állapota romlott és a halott magzat megszülése után szeptikus sokk vitte el. A liberalizációt követelők az ő arcképével vonulnak utcára, míg a törvényt megtartani akarók Grace, a három és fél éves, Down-szindrómás kislányéval, aki a 8-as módosításnak köszönheti, hogy világra jött. Édesanyja Sinead McBreen, mikor azt mondták neki, hogy gyermekének olyan rendellenességei vannak, amivel nem éri meg a szülést, a szabályozásnak köszönhetően döntött úgy, hogy mégsem utazik el elvetetni a kislányát. Grace a Down-t leszámítva egészséges, teljes életet él.

A kampányban a politikai pártok és az egyház is háttérben maradtak. A pártok azért, mert nem tudtak egyértelműen állást foglalni az ügyben, a katolikus papok egyesülete pedig lelkiismereti kérdéssé nyilvánította azt, hogy a hívek melyik oldalt támogatják. Ray Browne, Kerry érseke hétfőn azért megjegyezte:

"Én nemmel fogok pénteken szavazni. Erre bátorítom önöket is".

(Érdekesség, hogy a népszavazást három hónappal azelőtt tartják, hogy Ferenc pápa közel negyven évvel a korábbi pápalátogatás után Írországba érkezik.)

Fej fej mellett

Valamennyi friss közvélemény-kutatási eredmény szerint az "igenek" állnak nyerésre, 56-58 százalékkal, de a 14-17 százaléknyi bizonytalan még változtathat az álláson. "A népszavazás eredményét előre nem lehet tudni" - vélte a minap a The Irish Times című ír napilap.

Természetesen a közvéleményt is hetek óta lázban tartja a kérdés. A közbeszéd tematizálásán túl hatalmas az utcai jelenlét, a hirdetőoszlopokat és a villanypóznákat ellepték a "Yes" és "No" táblák, Dublin belvárosában lépten-nyomon aktivistákba, szórólapokba, önjelölt szónokokba botlik az ember. Óriási az érdeklődés a kampány iránt. Olyannyira, hogy az internetes manipulációt elkerülendő a Google és a Facebook bejelentette, blokkolja a külföldi cégek által fizetett népszavazási reklámokat. Ezeket leszámítva is rengeteg stúdióbeszélgetés, internetes fórum, közösségi médiaoldal latolgatja a szavazás végkimenetelét, háttérműsorok egész sorában foglalkoznak az üggyel.

A helyi magyarság is élénk figyelemmel kíséri az eseményeket, mert bár annak ellenére, hogy mivel ez a szavazás az alkotmány módosítására irányul, csak ír állampolgárok szavazhatnak, az ő életükre is befolyással bír a döntés. Az egyik legnagyobb írországi magyar Facebook-csoportban élénk beszélgetés alakult ki a téma kapcsán, melyet természetesen nem nevezhetünk reprezentatív felmérésnek, de a hozzászólók elsöprő többsége egyértelműen az abortusz legalizálása mellett tette le a voksát.

Kitekintés

Írországon kívül mintegy húsz országban tilos az abortusz, de a törvények országonként különbözőek. Teljesen tiltott az abortusz Afrikában Kongóban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Egyiptomban, Gabonban, Bissau-Guineában, Madagaszkáron, Mauritániában, Szenegálban, Amerikában Hondurasban, Nicaraguában, Salvadorban, Suriname-ban, Haitin és a Dominikai Köztársaságban, Ázsiában pedig a Fülöp-szigeteken, Palaun és Laoszban. Az európai és az észak-amerikai nőkre vonatkozó jogszabályok a legliberálisabbak, néhány kivétellel. Törvénytelen az abortusz Máltán, Andorrában és San Marinóban, valamint a Vatikánban is. Nagy-Britanniában Észak-Írországban törvényellenes és büntethető az abortusz, kivéve, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti. A szintén uniós Lengyelországban csak nemi erőszak, vérfertőzés, az anya életének veszélyeztetése és a magzat visszafordíthatatlan rendellenessége esetén engedélyezett. Az Egyesült Államokban 1973-ban legalizálták az abortuszt, de továbbra is vita van az abortuszpártiak és az "életpártiak" között.

Jelen pillanatban a sokat emlegetett 8-as módosítás értelmében semmilyen körülmény miatt sem vetetheti el a nő a magzatot, se akkor, ha bűncselekmény eredménye a terhesség, se genetikai vagy más egyéb, akár a legsúlyosabb egészségügyi rendellenesség esetén, sőt, amennyiben egyértelműen halva születne a gyerek, vagy már az anyaméhben megáll a szíve, akkor is végig kell hordani a terhességet, és világra kell hoznia a halott babát.

A kommentelők közül közel mindenki egyetértett azzal, hogy ezekben az esetekben igenis szükséges a beavatkozás, már csak azért is, mert az ellenőrzött orvosi módszeren túl számos egyéb és sokkal kockázatosabb úton is előidézhető a vetélés, ami a törvény miatt sajnos számos esetben meg is történik. Ugyanígy hangsúlyozták, hogy emellett igen szigorú szabályozásra, valamint jóval nagyobb prevencióra és felvilágosító kampányokra is szükség van, de legyen adott a lehetőség.

Többen többször is kiemeltek egy, a szavazás önmagán túlmutató vetületét is, miszerint itt nem is konkrétan a terhesség-megszakítás engedélyezése a lényeg, hanem maga a döntés lehetősége, az a lehetőség, hogy az anya saját maga határozhasson a saját testéről, és ne a társadalom mondjon ítéletet olyan egyedi esetekben, melyeknek számos hatása lehet a gyerek és család életére, de az egészségügyi vagy az igazságszolgáltatási rendszeren keresztül visszahat magára a társadalom egészére is. Ezt nyilvánvalóan az írek is tudják, a fiatalabb és középkorú generáció is hasonlóképpen látja a dolgot, a tiltás helyben hagyása mellett kardoskodók főképp az idősebb korosztályból kerülnek ki, döntésüket általában hagyománytisztelettel, illetve vallási okokkal magyarázzák.

Kinek a döntése?

Fontos megjegyezni, hogy igaza van azoknak, akik azt mondják, az abortusz gyilkosság. Ám ez esetben ha elköveti, ha nem, az egyén mindkét esetben elvesztheti szabadságát. A kívánatos természetesen az lenne, ha nem volna szükség arra, hogy bárki abortuszhoz folyamodjon, ám ehhez olyan társadalmi és szociális rendszernek kellene megvalósulnia, ahol biztosítva van mind az anya, mind a születendő gyermek jóléte. Kezdve az egyedülálló anyák támogatásától, a sérült személyek segítésén és társadalmi megítélésének megváltoztatásán át, az apai szerepek (kötelességek és jogok) meghatározásáig. 

Írországban az abortusztörvény miatt magas a valamilyen fogyatékkal élő emberek aránya, ami arra ösztönözte a társadalmat, hogy elfogadóbbá váljanak velük szemben. Alapítványok, iskolák specializálódnak arra, hogy segítsék az életüket, miközben a hétköznapi óvodákban és iskolákban toleranciára tanítják a gyermekeket.

Ugyanis ha a társadalom, az állam dönt a nő helyett, akkor nem merülhet ki a szerepe a magzat védelmében. Felelőssége van abban is, hogy a gyermek világra jöttével, mind neki, mind családjának védelmet biztosítson.

Amíg el nem jön ez a vágyott ország, addig hagyjuk vagy adjuk meg a döntés a jogát.

(Társszerző: Szathmáry-Király Gábor)

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

Brenner Koloman szükségesnek tartja, hogy erre a területre fordítsák a nemzeti össztermék 6 százalékát, de lehetőség szerint inkább 8 százalékát.
Az államtitkár kijelentette: „kétszeresen is meg kell majd küzdenünk a 2022-es győzelemért”.
Az elmúlt 9 évben ez volt az egyetlen stadion, aminek volt értelme.