Bánki Erik cége alkalmazottak nélkül is százmilliós bevételt termel

Van érzéke az üzlethez. 

A Bánki tulajdonában lévő Pannon PR 2020 Marketing és Kommunikációs Tanácsadó Kft a

2016-ban elért nulla forintról 140 millió forintra tudta növelni a bevételét tavaly.

Ráadásul úgy, hogy a cég

„egyetlen munkavállalót se foglalkoztatott.”

Így tehát a 140 milliós bevétel csakis a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnökének érdeme lehet, aki tulajdonosa és ügyvezetője a társaságnak. A cégnek egyébként több volt a kiadása, mint a bevétele, összesen 146 milliót költött el anyagi jellegű ráfordításra.

A kormánypárti képviselő másik cége is hasonló sikerpályát futott be. A 2016-ban feleségével alapított BA-Agrár Kft.

2017-ben több mint 49 millió forintos bevételre tett szert, úgy, hogy ez a cég sem alkalmazott egyetlen munkavállalót sem.

A beszámoló szerint itt is sokat költöttek, így a cég nyeresége csak 1,2 millió forint volt.

De senki ne aggódjon a Bánki család cégeinek magas kiadásai miatt, a képviselő a 2016-os évhez képest több mint 30 hektárral tudta gyarapítani a főként szántókból álló birtokait, és csaknem 60 millió forint vissza nem térítendő brüsszeli támogatást nyertek el csak tavaly.