Támadás nélkül nem megy: kikapott és kiesett a Fradi

Az első körben búcsúztak.

Az első félidő jelentős része eseménytelenül zajlott, a Maccabi volt mezőnyfölényben, de komoly helyzeteket ők sem tudtak kialakítani. A Fradi még komolytalanokat sem, bár Finnbogason Heiser jó labdája után 18 méterről célba vette a bal felsőt, sikertelenül.

A 45. percben az addiginál is rosszabb helyzetbe került a Fradi. Lovrencsics csúnyán elmérte egy labda ívét, ami Atarhoz került, az izraeliek csatára jobbal a bal felsőbe bombázott, óriási góllal szerzett vezetést a Maccabi.

A második félidő úgy folytatódott ahogy az első befejeződött, ismét támadtak a hazaiak, de Dibusz először Perec lövését védte, majd a kipattanó után Rikan próbálkozását is hárította.

A következő helyzet is a Maccabié volt, Kjertansson ollózott, Dibusznak ismét védenie kellett. Itt már hízelgőnek tűnt az 1-0, hát még ezután: a 77. percben Schoenfeld fejese után mentette meg a magyar csapatot a kapufa, a 79. percben Acili óriási lökete csattant szintén a kapufán.

Az első meccsel szemben a másodikon egyértelműen jobb volt a Maccabi, a Ferencváros teljesen impotens támadójátékot mutatott be, így 2-1-es összesítéssel búcsúztak az esélyesebb csapat ellen.

(fotó: Illyés Tibor / MTI)