Migránsellenes támadások miatt kellett magyarázkodnia az olasz kormánynak

Egy tolvajnak tartott férfi meghalt, egy sportoló megsérült.

Daisy Osakue beszámolója szerint Moncalieri külvárosában tért haza otthonába, amikor egy autó üldözőbe vette. Hiába próbált előle kitérni, a jármű lehúzott ablakából elkezdték őt dobálni, később vette csak észre, hogy tojással vették célba, és az egyik szemén eltalálták.

A 22 éves Daisy olasz ifjúsági diszkoszvető bajnok, nigériai szülőktől Olaszországban született.

A SkyTg24 olasz hírtelevíziónak elmondta, biztos benne, hogy bőrszíne miatt érte támadás.

"Semmit nem tudtak rólam, csak azt látták, hogy bevándorló vagyok, biztos azt hitték nigériai prostituált vagyok, mivel Moncalierinek ezen a részén nigériai lányok kényszerülnek erre'"

- mondta. A helyi rendőrség vizsgálatot indított, nem ez az első ilyen agresszió, amelynek már olasz nők is áldozatai voltak.

Danilo Toninelli olasz infrastrukturális miniszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa az elsők között ítélte el a történteket, és az elkövetők elfogását sürgette. Elutasította, hogy Olaszországban erősödött a migránsokkal szembeni ellenérzés, de elismerte, hogy a migráció és az olaszországi gazdasági válság következményei növelték a társadalmi feszültségeket.

A szintén M5S-politikus Roberto Fico, a képviselőház elnöke kijelentette, az olaszok nem idegengyűlölők. Matteo Salvini belügyminiszter, a másik kormánypárt Liga vezetője is úgy látta, Olaszországot nem fenyegeti rasszizmus-veszély, "a bűnözést a migránsok növelik" - mondta Salvini.

Június közepe óta 11 esetben ért támadás Olaszországban tartózkodó migránsokat. Több esetben utcán haladó vagy autóbuszmegállóban álló migránsokat vettek célba járművek ablakából leadott légpisztoly-lövésekkel. A szicíliai Palermo melletti Partinicóban szombaton egy presszóban dolgozó 19 éves szenegáli fiatalembert támadtak meg, először csak sértegették, majd többször arcul ütötték hasonló korú olaszok. A Rómától nem messzi Aprilia városában szombaton egy tolvajnak tartott 43 éves marokkói férfit helyiek üldözőbe vettek és bántalmaztak, a férfi életét vesztette. A helyi hatóságok szerint a férfit valóban megütötték, de nem emiatt halt meg.

Idén februárban egy szélsőjobboldali nézeteket valló fiatal olasz férfi Macerata utcáin tüzet nyitott a nigériai bevándorlókra többeket megsebesítve, végül megadta magát. Elmondása szerint egy nigériai bevándorlók által meggyilkolt olasz lány halálát akarta megbosszulni.

Pozitív értékelés

Eközben a közvélemény-kutatások szerint az olaszok 61 százaléka pozitívan értékeli a június elsején megalakult Öt Csillag-Liga koalíciós kabinet eddigi tevékenységét.

A pártok népszerűségét tekintve az Öt Csillag Mozgalom 31, a Liga 29 százalékon áll, a balközép Demokrata Párt (PD) 17,5 százalékon áll, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) 9,5 százalékot tudhat magáénak.