Mészárosék megadták a megfelelő támogatást, de ismét megújul az Echo TV

A Hír TV-vel szoros az együttműködés, mondta a Figyelőnek az Echo TV vezérigazgatója.

Idén decemberben ismét változni fog a csatorna műsorstruktúrája, Farkas Boglárka állítása szerint állítólag vannak olyan műsorok, melyek nézőszámát sikerült megtízszerezniük.

Szeptembertől is lesz már változás, új reggeli politikai közéleti műsort indítanak Klausmann Viktor vezetésével, illetve egy visegrádi négyekkel foglalkozó magazin is lesz, valamint egy Brüsszel című uniós háttérműsort is bemutatnak.

Farkas Boglárka úgy vélekedett: szerencsések, hiszen a tulajdonosok mindenben partnerek voltak, és megkapták a támogatást a megfelelő szakmai munka elvégzéséhez.

„Ezt jól mutatja, hogy összességében több mint harminc saját gyártású adást indítottunk” – jelentette ki.

Farkas Boglára leszögezte: a Hír TV és az Echo TV összeolvadásáról szóló pletykák alaptalanok, ugyanakkor hozzátette: a két csatorna között szoros a szakmai együttműködés.

Múlt hét pénteken az Index írt arról: állítólag már Orbán Viktor is jelzéseket kapott, hogy baj van, mert Mészáros Lőrincék komolyan elhitték, hogy van egy tévéjük. A portál úgy tudja, Mészárosék azt találták ki, hogy úgy tudnák az Echo TV nézettségét növelni, ha bulváros irányba vinnék el a csatornát. Az is felmerült, hogy Hajdú Pétert szerződtetnék, de az Index információi szerint ez kiverte a biztosítékot Rogán Antal stábjánál, merthogy a kormány kommunikációjáért felelős politikus nincs túl jó viszonyban Hajdúval, továbbá azt sem szeretnék, ha az Echo TV ennyire bulvárosodna. A hírportál szerint Farkas Boglárka Mészáros Lőrinc feleségének előretolt helyőrségeként szolgál a csatornánál.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI