Az eldugult vécékkel egy légtérben kell enniük a pihenő BKV-sofőröknek

A szakszervezet panaszkodik, a vállalat mosakszik.

A Napi.hu beszámolója szerint embertelen körülmények uralkodnak a 4-6-os villamos és a 3-as metrót pótlóbuszainak végállomásain kialakított szolgálati pihenőhelyeken. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) pénteki közleményében

eldugult, túlcsordult vécékre, gusztustalan kézmosókra, mocskos étkezősarkokra, undorító szagra és végtelenül lehangoló viszonyokra panaszkodott.

Az érdekvédők szerint a BKV olyan szinten hagyta elfajulni az embertelen állapotokat, hogy a dolgozók végső elkeseredésükben már fotókat kezdtek készíteni a körülményekről, melyek hatására egy-két helyen történtek előrelépések.

A leggusztustalanabb állapotok abban a telepített konténeres, összesen 10 négyzetméter alapterületű tartózkodóban voltak, ahol egy helyiségben volt a vécé és az étkező, sőt a pihenő rész is.

Itt mindössze tíz röpke hónap után volt képes változtatni a fővárosi közlekedési vállalat.

A Napi.hu-nak a cég úgy nyilatkozott, hogy a BKV Zrt.-nél működő több mint 20 szakszervezettel folyamatosak az egyeztetések.

"A végállomásokon jelentkező esetleges meghibásodásokat, hiányosságokat - amint tudomást szerez róla a felelős szakterület - a lehető legrövidebb időn belül igyekszünk elhárítani, vagy pótolni (hétvégén is). A rendelkezésünkre álló anyagi, műszaki és humán erőforrások biztosította lehetőségek figyelembevételével a Társaság folyamatosan törekszik a munkakörülmények javítására"

- állítja a BKV.