Az erdélyi magyarokat nagyon nem érdekli a népszavazás az azonos neműek házasságáról

De a románokat se igazán. 

A központi választási bizottság (BEC) mintavételezésen alapuló becslése szerint vasárnap 13 óráig (a szombaton leadott voksokat is beleértve) országszerte megközelítőleg 2 millió 135 ezer választópolgár járult az urnákhoz, vagyis

a választói névjegyzékben szereplők 11,67 százaléka.
 
A mostani referendum sikere főleg azon múlik, hogy átlépi-e vasárnap estig a részvétel a 30 százalékos érvényességi küszöböt, mert ha ez teljesül, akkor az eredményességhez szükséges igen szavazatok aránya minden bizonnyal meghaladja majd a választói névjegyzékben szereplők számának 25 százalékát, hiszen az ellenzők távolmaradásukkal próbálják meggátolni a hagyományos család fogalmának alkotmányba iktatását. 

A magyar többségű megyék továbbra is sereghajtók.

Kovászna megyéből 4,97 százalékos, Hargita megyéből pedig 6,19 százalékos részvételt jelentettek vasárnap helyi idő szerint 13 órakor. A magyarok közönyének egyik lefontosabb oka minden bizonnyal az, hogy a népszavazás kezdeményezője a számos magyargyűlölő politikust is soraiban tudható Szociáldemokrata Párt, egyik fő támogatója pedig az elmúlt száz évben nem túl magyarbarát hozzállást tanúsító oetodox egyház. 
 
A legmagasabb részvételt, 17,03 százalékot a dél-romániai Dambovita megyében jegyezték fel. Az élbolyban Bihar megye következik 15,99 százalékkal, illetve a moldvai Suceava megye 15,59 százalékkal.

Szombaton az első hat órában 465 ezer polgár, a névjegyzékben szereplők 2,54 százaléka járult az urnákhoz, míg vasárnap, az első hat órában 1 millió 88 ezren, több mint kétszer annyian. Szombaton egész nap 1 millió 46 ezren adták le voksukat. A délelőtt 10 órakor közzétett adatsorhoz képest a 13 órai valamivel hangsúlyosabb növekedő tendenciát mutat.

Romániában a legutóbbi alkotmánymódosításkor, 2003 októberében rendeztek utoljára kétnapos voksolást. Akkor még 50 százalékos volt az érvényességi küszöb. Az első napon 14,3 százalékos volt a részvétel, de a népszavazás második napjának végéig 55 százalék fölé emelkedett a részvétel, azaz a második napon csaknem háromszor többen járultak az urnákhoz, mint az elsőn, és így sikerült Románia alkotmányát a küszöbön álló NATO- illetve európai uniós csatlakozás követelményeihez igazítani.

A referendum sikere esetén úgy pontosítják az alaptörvényt, hogy a család "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon" alapul, ami meggátolná az azonos neműek házasságkötésének legalizálását. A hatályos román alkotmányban a "házaspárok" fogalom szerepel.

A szavazókörök vasárnap 21 óráig tartanak nyitva.