A sanghaji szöcskeárustól a kommunista cenzúráig

Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent Holch Gábor – Ez a város egy távoli bolygó könyv nem csak a kínai kultúrába kalauzol el minket, hanem egy magyar gyerek iraki éveiről, a boszniai EBESZ-misszióról vagy épp kambodzsai kalandokról is olvashatunk, hogy csak néhányat említsünk.

Kicsoda Holch Gábor?

Holch Gábor már a kezdetekkor magába szívhatta, hogy milyen kulturális különbségek vannak a világon: 3-tól 8 éves koráig Irakban éltek, édesapja munkájának következtében. Gyerekként persze nem tudatosul benned, hogy épp egy kultúrsokkon esel át, de elég komoly változást jelent, hogy míg Magyarországon a gyerekek öltözetéről általában azonnal meg tudod mondani, hogy fiúról vagy lányról van szó, Irakban a fejtől a bokáig érő ruhák miatt közelsem ennyire egyértelmű a helyzet.

Holch Gábor a gimnázium után az ELTE-n tanult filozófiát és angolt, aminek a vége az lett, hogy Budapesten oktatott angolt középiskolai tanárként. Tisztességes szakma, de valljuk be, kevés izgalmat hordoz magában, főleg egy olyan személyiség számára, mint Holch Gábor, akit mindig fűtött a belső késztetés arra, hogy új helyeket, új embereket ismerjen meg.

Holch gondolkodott azon, hogy kilépve az akkori keretei közül, hogyan tudna elindulni, hogyan tudná kielégíteni az újdonságok iránti vágyát. Végül egy tanácsra hallgatva sikeresen felvételizett a CEU-ra, a Magyarországon leginkább nemzetközi közeget biztosító egyetemre, hogy a nemzetközi kapcsolatokról tanuljon. Innen az útja a Bécsi Diplomáciai Akadémiára vitte, aminek köszönhetően már gyakornokként dolgozhatott az ENSZ-nél.

Első főállású, külföldi munkáját Boszniában kapta, Zvornikba költözött, mint az EBESZ demokratizációs tisztje. Itt kapott lángra Kína iránti – már korábban is táplált – szenvedélye, ezért több álláslehetőségre is jelentkezett az ázsiai óriásban, végül sikerrel járt egy főiskola idegennyelvi tanulmányok karára hirdetett pozíciónál. 2002-ben vette az irányt keletre. Élt Shaoxingben és Pekingben, utóbbi egyáltalán nem jött be neki, jelenleg Sanghajban van ázsiai otthona, interkulturális vezetési tanácsadó és coach pozícióban dolgozik. Munkájából kifolyólag rengeteget utazik különböző ázsiai és európai országokba, szerencsénkre meg is írja ezeknek a történetét.

Húsz éve él külföldön

A könyv az első Shaoxingben töltött nappal indul.

„Aznapi első lecke: elszigetelt helyeken a jövevény a külvilág egészét képviseli a helyiek szemében, és egyetlen tettével megváltoztathatja a történelmet. A Kínából hazatérő Marco Polo is így honosította meg a tésztát Olaszországban.”

Holch kiemeli azt is, hogy minden helynek megvan a maga illata. A Közel-Keleten például a fűszer dominál a levegőben, a trópusi tengerek környékére inkább a sós pára jellemző, ennyi távollét után Magyarországot kicsit nyárierdő-illatúnak tartja a szerző. Kínában az édeskés-savanykás szag a legerősebb.

Egyre előrébb haladva a könyvben az olvasó is Ázsiában érezheti magát, a gasztronómián át, a kulturális-kommunikációs szokásokon keresztül, a sanghaji szöcskeárustól a kínai kommunista párt cenzúrájáig utazhatjuk be Kína mindennapjainak széles palettáját.

Sokszínű

Holch Gábor nem csak kínai történeteit eleveníti fel, olvashatunk például arról, hogy milyen érzés Irimiás Balázs építésszel és Ázsia-kutatóval a kambodzsai dzsungelben túrázni, rövid bepillantást kapunk Magyar Tamás életébe, aki Kambodzsában volt ENSZ-rendőr, de jelenleg is ott él, sőt, a szerző még Észak-Koreát is megjárta, ráadásul nem csak egyszer jutott el a remetekirályságba. Phenjanról is egészen döbbenetes dolgokat tudhatunk meg, például a Nemzeti Múzeumban több útvonal létezik, attól függően, hogy milyen nemzetiségű turistacsoportról van szó, mindenkinek máshogy mesélik a koreai történelmet.

Remek felépítés

A könyv gyakorlatilag azonnal magába szippantja az olvasót. 2002-ben indulunk, rögtön Kínában, de a szerző néha ugrál az időben, hogy teljes képet adjon saját történetéről. A kulturális élmények mellett betekintést nyerhetünk a tanácsadók életébe, a szerző cégének, a Campanile működésébe, de az ember döntéshozatalának pszichológiájáról is olvashatunk.

A mű maga az interkulturális utazás, ami már csak azért is különleges, mert otthon, a szobában ülve érezhetjük magunkat távoli kultúrákban, anélkül, hogy elutaznánk oda. Minden területet több konkrét példával mutat be Holch Gábor, ami annyira viszi az olvasót, hogy motivációt is nyerhetünk saját utazásainkhoz.

A rengeteg személyes történetnek köszönhetően első kézből ismerhetjük meg a tőlünk rendkívül messze eső városok hétköznapjait, örömeit, problémáit, konfliktusait, ünnepeit, átbulizott éjszakáit és azt követő másnaposságukat, vagy hogy egy teljesen szürreális példát hozzunk: a szerző még ringbe is szállt egy kínai küzdősport versenyen, de hogyan került oda?

Fontos kérdések

A könyvben nem csak ázsiai élményekről, kulturális különbségekről és vállalati sztorikról olvashatunk. A szerző minden egyént érintő kérdésekre is keresi a választ a döntéshozatalunkról, a céljainkról, motivációról és kríziskezelési technikákról.

„Életünk legfontosabb döntéseit is gyakran hozzuk meg zsigerből. Sokan és sokszor ámítjuk magunkat azzal, hogy megfontoltan, az eszünkre hallgatva fundáltuk ki a következő lépésünket. Ezt hol elhisszük, hol nem, visszatekintve azonban általában világossá válik, milyen fontos szerepet játszott a döntés meghozatalakor az ösztönök és megérzések rejtelmes egyvelege.”

Holch Gábor arra is keresi a megfejtést, hogy lehet-e valaki világpolgár? Honnan jövök? Hová megyek? Ki vagyok? Mit keresek?

Interjúnk a szerzővel:

Valaki nem adja meg magának azt a lehetőséget, hogy szabad legyen

Holch Gábor közel húsz éve él Kínában, interkulturális vezetési tanácsadóként dolgozik. Ő az, aki kulcsot ad az európai nagyvállalatok vezetőinek Kelet-Ázsia kultúrájához. Előtte az EBESZ tisztjeként munkálkodott a háború utáni Boszniában. Közel 50 országban járt már, köztük Észak-Koreában, a közelmúltban jelent meg könyve Ez a város egy távoli bolygó címmel.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Kvárik Anita
1
sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
sss
2019. április 20. | 15:16
1
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
1
sss
2019. április 20. | 09:36
Már 5700-an jelezték a részvételt, Havannában senki, de Londonban 483 magyar is készül az EP-re.
1
sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
1
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
1
sss
2019. április 20. | 09:36
Már 5700-an jelezték a részvételt, Havannában senki, de Londonban 483 magyar is készül az EP-re.
1
sss
2019. április 19. | 21:33
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Fidesz nem az Európai Néppártban folytatja tovább.
1

Ezt a kérdést tette fel Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek a Válasz Online-nak adott húsvéti nagyinterjúban, majd meg is válaszolta: a kulturális hagyományok és az építészet okán lehet Európát kereszténynek nevezni, de fontosabb az emberek személyi meggyőződése. Leszögezte, hogy a keresztény kultúrának a hit alapján kell állnia. Azt is kijelentette: csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.

A kérdést magamnak is feltettem már számtalanszor, hiszen manapság a politikusok sokat beszélnek, vitatkoznak a keresztény értékekről és a keresztény Európa védelméről.

Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni?

Az én válaszom: vallás és hit szempontjából nem. Vagyis lehetne, de a helyzet az, hogy míg a kereszténység évszázadokon keresztül Európa immunrendszere volt, addig ma ez korántsem így van. Megjegyzem, ez Európa tragédiája. Ha viszont úgy nézzük, hogy Európa egy keresztény hagyományokon és kultúrán alapuló kontinens, akkor igen. És meg is állja a helyét. De azért ez inkább olyan, mintha egy nagy múzeumban élnénk, és nem olyan, mintha mind egy nagy templomban lennénk, mint egy egységes felekezet hívői.
 

1
sss
2019. április 19. | 17:50
Közben pénteken a párizsi Louvre-ba szállították a Notre-Dame utolsó festményeit is.

Pilátus udvarán

Már fejsze csattog hajnal óta,
tompán zuhog a kalapács.
Ma valakit még megsiratnak,
Krisztus vagy Barabás…

Sorsdöntő óra súlyosul rám.
Zsúfolt Pilátus-udvaron
mind a ketten előttem állnak.
Melyiket akarom?

Barabás… úgy áll, mint az élet.
Daccal hátrafeszül a nyak.
Merészen villanó szemében
tüzek parázslanak.

Mozdul acélos izmú karja.
Feszíti, törne már elő
gátat szakító áradatban
a lázadó erő.

Pogány hatalom… pogány szépség
és pogány élni akarás.
Igen a testnek és a földnek!
Krisztus vagy Barabás?

Farizeusok bujtogatnak:
„Te Barabással vagy rokon.
Tenlázadásod lásd meg ott a
merész vonásokon!

Te megtagadnád ezt a földet?
Te megtagadnád magadat?
Krisztust feszíttesd a keresztre,
Barabást ne tagadd!

Ők nem élhetnek mind a ketten.
S melyik idegenebb neked?
Annak a szemnek tiszta fényét
el se viselheted.

Bélpoklos, rút tisztátalannak
érzed magad, ha rádtekint!
Feszítsd meg őt, feszítsd keresztre,
hogy úr lehess megint!”

A fejsze is utolsót csattant,
nem zuhog már a kalapács.
Kész a kereszt és vár és kérdez:
Krisztus vagy Barabás?

Pogány erő és pogány szépség…
Tagadjak mindent… magamat?
„Barabást feszítsd meg, Pilátus,
Krisztus legyen szabad!”

Azóta is nap mint nap jő a
sorsdöntő súlyos perc felém,
s új választásra hív: Ki éljen?
Ki éljen, Ő vagy én?

Én… földi, poklos és fekélyes…
Ő olyan égi, tiszta, más.
És mégis Ő, a Krisztus éljen,
sohase Barabás.

Elébe hullok s tisztasága
ítél, megfeszít, eltemet.
Aztán keze – újjáteremtőn
érinti lelkemet.

Túrmezei Erzsébet

sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
sss
2019. április 19. | 21:33
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Fidesz nem az Európai Néppártban folytatja tovább.

Ezt a kérdést tette fel Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek a Válasz Online-nak adott húsvéti nagyinterjúban, majd meg is válaszolta: a kulturális hagyományok és az építészet okán lehet Európát kereszténynek nevezni, de fontosabb az emberek személyi meggyőződése. Leszögezte, hogy a keresztény kultúrának a hit alapján kell állnia. Azt is kijelentette: csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.

A kérdést magamnak is feltettem már számtalanszor, hiszen manapság a politikusok sokat beszélnek, vitatkoznak a keresztény értékekről és a keresztény Európa védelméről.

Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni?

Az én válaszom: vallás és hit szempontjából nem. Vagyis lehetne, de a helyzet az, hogy míg a kereszténység évszázadokon keresztül Európa immunrendszere volt, addig ma ez korántsem így van. Megjegyzem, ez Európa tragédiája. Ha viszont úgy nézzük, hogy Európa egy keresztény hagyományokon és kultúrán alapuló kontinens, akkor igen. És meg is állja a helyét. De azért ez inkább olyan, mintha egy nagy múzeumban élnénk, és nem olyan, mintha mind egy nagy templomban lennénk, mint egy egységes felekezet hívői.
 

sss
2019. április 19. | 17:50
Közben pénteken a párizsi Louvre-ba szállították a Notre-Dame utolsó festményeit is.

Pilátus udvarán

Már fejsze csattog hajnal óta,
tompán zuhog a kalapács.
Ma valakit még megsiratnak,
Krisztus vagy Barabás…

Sorsdöntő óra súlyosul rám.
Zsúfolt Pilátus-udvaron
mind a ketten előttem állnak.
Melyiket akarom?

Barabás… úgy áll, mint az élet.
Daccal hátrafeszül a nyak.
Merészen villanó szemében
tüzek parázslanak.

Mozdul acélos izmú karja.
Feszíti, törne már elő
gátat szakító áradatban
a lázadó erő.

Pogány hatalom… pogány szépség
és pogány élni akarás.
Igen a testnek és a földnek!
Krisztus vagy Barabás?

Farizeusok bujtogatnak:
„Te Barabással vagy rokon.
Tenlázadásod lásd meg ott a
merész vonásokon!

Te megtagadnád ezt a földet?
Te megtagadnád magadat?
Krisztust feszíttesd a keresztre,
Barabást ne tagadd!

Ők nem élhetnek mind a ketten.
S melyik idegenebb neked?
Annak a szemnek tiszta fényét
el se viselheted.

Bélpoklos, rút tisztátalannak
érzed magad, ha rádtekint!
Feszítsd meg őt, feszítsd keresztre,
hogy úr lehess megint!”

A fejsze is utolsót csattant,
nem zuhog már a kalapács.
Kész a kereszt és vár és kérdez:
Krisztus vagy Barabás?

Pogány erő és pogány szépség…
Tagadjak mindent… magamat?
„Barabást feszítsd meg, Pilátus,
Krisztus legyen szabad!”

Azóta is nap mint nap jő a
sorsdöntő súlyos perc felém,
s új választásra hív: Ki éljen?
Ki éljen, Ő vagy én?

Én… földi, poklos és fekélyes…
Ő olyan égi, tiszta, más.
És mégis Ő, a Krisztus éljen,
sohase Barabás.

Elébe hullok s tisztasága
ítél, megfeszít, eltemet.
Aztán keze – újjáteremtőn
érinti lelkemet.

Túrmezei Erzsébet

sss
2019. április 19. | 17:02
A helyi idő szerint 7 órakor kezdődő vitát az orosz tévétársaságok is közvetíteni fogják.