Bombaeső Amerikában: Soros, Clinton és Obama után De Niro és Biden is kapott

Trump bírálói kapják a csomagokat. 

Biden csomagjára Delaware államban, New Castle-ban figyeltek fel a postán. A rendőrség lezárta a gyanús csomag környékét.

Pár órával korábban Robert de Niro filmszínésznek címezve hasonló küldemény szúrt szemet New Yorkban, Manhattanben a Greenwich Street 375 alatt, a Tribeca Filmfesztivált szervező, de Niro alapította Tribeca Film Centerben. A helyszín biztosítása után a New York-i tűzszerészosztag elszállította a gyanús csomagot.

De Niro korábban többször élesen bírálta Donald Trump amerikai elnököt, akárcsak Joe Biden.

Mindkét csütörtöki csomagon hasonló jelzések voltak, mint azokon, amelyekben csőbomba volt, és amelyeket többek közt Bill és Hillary Clintonnak, Barack Obamának és Soros Györgynek címeztek. Gyanús csomag érkezett továbbá szerdán a CNN amerikai hírtelevízió New York-i szerkesztőségének épületébe is, amelyet rövid időre emiatt kiürítettek. A CNN szerint azt a csomagot John Brennannek, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatójának, a hírtelevízió rendszeres kommentátorának szánták.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) megerősítette, hogy a robbanószerkezetek hasonlatosak egymáshoz,

valószínűleg egy helyről származnak. A szóban forgó bombák közül eddig egy sem robbant fel, és senkinek sem esett baja a küldeményektől.