„És akkor mi van?” – azért állnak egymás mellett az ellenzéki politikusok, mert már ekkora a baj

Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint olyan korábbi társaik vádolják pártját a balliberálisokkal való összenövéssel, akiknek valójában egyszerűen nincs valódi mondanivalójuk, a polgárok sem kíváncsiak rájuk, így ezzel a módszerrel akarnak kitűnni (jegyezzük meg, mindvégig a Fidesz sajtójának aktív, baráti támogatását élvezve).

A Jobbik parlamenti képviselője az ATV Start csütörtöki műsorának volt vendége. Amikor arra tértek ki, hogy az egyik tüntetésen Vadai Ágnes DK-s képviselő mellett állt, annyit kérdezett vissza, hogy

És akkor mi van?

- majd elmagyarázta, hogy nyilvánvalóan teljesen más ideológiai síkon mozognak, de bizonyos szituációkban együtt kell működniük a társadalmat lenéző és magát lopásokra építő Orbán-rendszer ellen. A beszélgetésben kitértek arra is, hogy még zajlanak a párton belüli viták és mérlegelések arról, hogy az önkormányzati választásokon hogyan érné meg együttműködni más ellenzéki pártokkal, már ha lesz ilyen egyáltalán.

Megint más kérdés az EP-választás. Ebben a Jobbik már közölte, hogy teljesen kizártnak tart egy összellenzéki összefogást. Többek között azt mondták, „a Jobbik szociális néppártként nem léphet választási szövetségre Gyurcsány Ferenccel - akinek az elszámoltatását a Fidesz szabotálta el tudatosan -, de olyan politikai erőkkel sem, akik szerint a magyar férfiak nem érdemlik meg 40 év keményen ledolgozott év után a nyugdíjat vagy akik elutasítják a magyar bérek európai szintű felzárkóztatását, a béruniót.”

A Jobbik meglátása szerint együttműködni konkrét ügyek vagy jó célok mentén lehetséges, s ehhez a legerősebb ellenzéki párt tartja magát a jövőben is. „Egy széleskörű ellenzéki EP-lista bohózattá válna, hamar széthullana és csak zavart keltene. Egyedül a Fidesz érdekeit és propagandáját szolgálná.” – közölték.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor
1
sss
2019. június 18. | 17:12
Az izraeli történész szerint az emberek csak ritkán gondolnak a békére, mivel azt egy közhelyes dolognak, nem valamiféle drága ajándéknak tartják.
1
sss
2019. június 18. | 11:51
A kormányszócső szerint nem Orbán Viktornak ér egy zacskó tésztát az ország.
1
sss
2019. június 18. | 11:07
A Rododendron című kisjátékfilm a rendszerváltás hajnalán játszódik.
1
sss
2019. június 18. | 10:51
A volt focistát, sportdiplomatát a katari vb pályázatával kapcsolatos ügy miatt tartják fogva.
1
sss
2019. június 18. | 10:17
Összesen 17 milliárd forintnyi közpénzt kapott a zöld-fehér klub.
sss
2019. június 18. | 17:12
Az izraeli történész szerint az emberek csak ritkán gondolnak a békére, mivel azt egy közhelyes dolognak, nem valamiféle drága ajándéknak tartják.
sss
2019. június 18. | 11:51
A kormányszócső szerint nem Orbán Viktornak ér egy zacskó tésztát az ország.
sss
2019. június 18. | 11:07
A Rododendron című kisjátékfilm a rendszerváltás hajnalán játszódik.
sss
2019. június 18. | 10:51
A volt focistát, sportdiplomatát a katari vb pályázatával kapcsolatos ügy miatt tartják fogva.
sss
2019. június 18. | 10:17
Összesen 17 milliárd forintnyi közpénzt kapott a zöld-fehér klub.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor
sss
2019. június 18. | 14:02
Egyéves mélypontra csökkent az infláció májusban az euróövezetben, és folytatódott a fogyasztói árak csökkenése az EU egészében is – közölte kedden az Eurostat, megerősítve a június elején közölt előzetes adatokat. Magyarországnál csak Romániában nagyobb az infláció.