Botrányokkal teli Katar felkészülése a VB rendezésre

A szomszédos államok blokádja is nehezíti a szervezést.

Nagy fába vágta a fejszéjét Katar. A világ legnagyobb sporteseményének rendezése (a futball világbajnokságok nézettsége még a nyári olimpiáknál is magasabb) miatt rengeteg problémával kellett szembesülniük, amely komolyan gátolja a zavartalan felkészülést.

Nem segítette a rendezés támogatottságát az a korrupciós botrány, amely a torna odaítélését követően tört ki. Mint kiderült 2010-ben, amikor megszavazták a 2018-as és a 2022-es rendezést, akkor az amerikai Chuck Blaser egykori FIFA VB tag - saját bevallása szerint - 200 millió dollárt „mozgósított”, hogy a következő két világeseményt Oroszország és Katar rendezhesse meg. A korrupciós botrány a fél FIFA-elnökség lemondásába és az elnök, Sepp Blatter pozíciójába került, másfelől Oroszországtól és Katartól nem vették el a rendezés jogát.

A következő probléma az ázsiai ország éghajlata volt, ugyanis a június-júliusi időszakban, amikor megrendezésre kerül a világbajnokság, akkor Katarban általában 40-41 fokos hőmérséklet van, ami mind a játékosoknak, mind pedig a szurkolóknak igen kellemetlen lehet. A FIFA miután ráébredt arra, hogy akár jelentős jegybevételektől is eleshet, végül úgy döntött, hogy a VB-t első alkalommal, télen egészen pontosan november 21-e és december 18-a között rendezik meg.

Éhbérért dolgozó munkások

Miután az arab miniállam grandiózus és csodás stadionokat ígért, hamar belevágott az építkezésekbe, ahova többségében indiai és pakisztáni munkások jelentkeztek. Ezt azért is támogatta a katari kormányzat, mert őket lehetett egyszerű segédmunkásként fél dolláros órabérért dolgoztatni. Ráadásul a munkakörülmények is mostohák voltak. Az International Trades Union Confederation nevű szervezet adatai szerint 2017-ig 1200 dolgozó vesztette életét az építkezések során.

A problémákat csak fokozta, hogy az ország külpolitikailag is „elszigetelődött”, miután 2017 júniusában életbe lépett a szomszédos országok által bevezetett embargó. Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, valamint Egyiptom megszakította diplomáciai kapcsolatait Katarral, ráadásul még gazdasági blokádot is bevezettek az országgal szemben. Lezárták a légterüket, a kikötőiket és a Szaúd-Arábiával közös szárazföldi határt is Katar előtt – állítólag még 12 ezer tevét is visszatereltek a sivatagban a katari oldalra. 

Az Egyesült Arab Emírségekben sorra kerülő Ázsia-kupán sem maradt el az országot övező botrány. Történt ugyanis, hogy a katari válogatott nem repülhetett közvetlen járattal Dohából Abu-Dhabiba, a szomszédos országot Kuvaiton keresztül kellett megközelítenie a légtérzár miatt. Hogy ez ne legyen elég, az elődöntőben Katar épp a házigazda ellen lépett pályára, ahol a hazai szurkolók a politikailag gerjesztett indulatok szélsőséges megnyilvánulásaként, szandálokkal és üdítős flakonokkal dobálták meg a 4–0-s győzelemmel továbbjutó Katar futballistáit.

A „helyzeten” a FIFA jelenlegi elnöke sem javított azzal az ötletével, hogy Katar azzal engesztelje ki „dühös szomszédjait”, hogy más országok is részt vehessenek a 2022-es világbajnokság lebonyolításában.  A furcsa ötlettel elsősorban Szaúd-Arábiára, valamint az Arab Emírségekre utalhatott Gianni Infantino. Ám a hírek szerint a két ország hallani sem akar a lehetőségről.

A mostani Ázsiai-kupát egyébként Katar nyerte meg, miután 3:1 arányban legyőzte Japán válogatottját a döntőben, így ha rendezés terén nem is, a csapatépítésben legalább jó úton haladnak az országban.

Qatar reveal construction progress of the World Cup 2022 Stadiums

http://www.nation.co.ke Qatar reveal construction progress of the World Cup 2022 Stadiums, as Doha shows stackshots of the beautiful city that will co-host World Cup 2022