Kompromisszum az MTA-fronton - de legalább nem fegyverletétel

Írásbeli garanciát kérnek a minisztertől.

Az elnökség felkérte az innovációs és technológiai minisztert, hogy "biztosítsa az akadémiai kutatóhelyek törvényben garantált alapfinanszírozását".

Az akadémiai kutatóközpontok főigazgatóitól és az önálló jogállású intézetek igazgatóitól azt kéri az MTA elnöksége, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program keretében előkészített támogatási igényeiket terjesszék fel az akadémia elnökéhez - olvasható a határozatban.

"Az elnökség felkéri az MTA elnökét, hogy - a Professzorok Batthyány Köre által tett és az ITM miniszter által is elfogadott javaslattal összhangban - a kutatóintézet-hálózat igényeit abban az esetben továbbítsa az ITM minisztere, valamint az NKFIH elnöke részére, ha a minisztertől előzetesen írásbeli visszaigazolást kap arról, hogy a törvény szerinti 2019. évi központi költségvetési támogatást az intézetek megkapják"

- tartalmazza az elnökségi határozat. 

A dokumentum szerint az MTA elnöksége köszönettel veszi az akadémián és más intézményeknél dolgozók támogatását, továbbra is kéri az akadémiai dolgozók "töretlen helytállását, bizalmát és higgadt feladatellátását".

"Szabad ország, szabad tudomány!" - tüntetés az MTA mellett

Pléh Csaba professzor, az MTA rendes tagja arról beszélt, hogy tudosok és a tudomány mindig is a versengés világában élt, a tudósok egymást tartják kontroll alatt. Most azonban úgy szeretnék versenyeztetni a tudósokat, hogy "a lábukat amputálják" . Ugyanakkor a tudosók ismerik a versengés szabályait. A kormány lenézi a tiszta kutatás világát.

A teljes szöveget IDE KATTINTVA érheti el. 

(Címlap- és borítókép: tüntetés az MTA mellett - fotó: Béli Balázs / Alfahír)