Ujhelyi a Fidesz uszítókampányát bemutató szórólapot dobott minden néppárti képviselő postaládájába

Az MSZP politikusa azután kívánta ilyen módon felhívnia  néppárti politikusok figyelmét  a hazai viszonyokra, hogy Kovács Zoltán államtitkár bejelentette, hogy a kormány legújabb kampányában minden magyar állampolgárnap levelet küldenek ki arról, hogy a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság szerintük hogyan szervezi a nemzetközi migrációt.

Ujhelyi persze azt sem hagyta figyelmen kívül, hogy az elmúlt hónapokban igencsak inog a Fidesz széke az Európai Néppártban, a fentihez hasonló plakátkampány miatt sok kritika érte a pártot, négy svéd tag pedig a pártcsaládból való kizárásukat kezdeményezte.

Ujhelyi ezt a kétoldalas szórólapot helyezte el a 217 néppárti EP-képviselő hivatalos postaládájában.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

Az ingatlanárak növekedésével szemben a leghatékonyabb védekezés az ingatlanállomány bővülése lenne.
A magyar kormányfő kényszeresen tesz a török államfő kedvére, miközben negyedennyi gesztusért már a bevándorláspártiak poklába küldte volna el a fideszes propagandasajtó bármelyik ellenzéki politikust. Vélemény.