"A tibetiek még nem tűntek el"

Egyesek szerint a földi paradicsom, míg elüldözött vallási és politikai vezetője szerint mára az ott élők számára földi pokollá vált a világ tetejeként is ismert Tibet. Hatvan éve, 1959. március 10-én lázadtak fel a helyiek a kínai megszállás ellen, amelynek leverése után a dalai láma menekülésre kényszerült. Az elmúlt évtizedek sem hoztak békét a két fél között és vezetőjüket százezrek követték a szomszédos Indiába, ahol egy, a tibeti hegyekre kilátást nyújtó várost mára teljesen megtöltöttek a menekültek. Számos országban találkozhatunk még hazájukból elüldözött tibetiekkel, köztük Magyarországon is. Az évforduló kapcsán budapesti tibeti étkezdéjében látogattuk meg Tsewang Thinley „Namgyalt”, aki 16 évesen kényszerült otthagyni szülőföldjét a kínai elnyomás miatt.

Kína és Tibet közös történetét a kezdetektől háborúk, diplomáciai tárgyalások és érdekházasságok kísérték.  Noha 1642-ben, az ötödik dalai láma megszerezte a politikai hatalmat és létrehozta az egységes teokratikus államot, utódai nem sokáig élvezhették a szabadságot. 1720-ban Kínához fordultak segítségért a dzsungár-mongol megszállás ellen, de nem tudták, hogy ezzel csupán tálcán kínálják fel a területet egy másik megszállónak. A kínaiak felszabadítóként vonultak be Lhászába és protektorátust építettek ki, a lámák mellé helytartókat helyeztek és állandó katonaságot telepítettek Tibetbe.

Nyolcvanezer halott, több százezer menekült

A 19. század elején a britek és az oroszok is elismerték Kína Tibet feletti fennhatóságát, ám a császárság összeomlása után a tibetiek kiszorították a kínai csapatokat a területről, majd 1914-ben Szimlában megszületett egy egyezmény, ami de facto elismerte Tibet önállóságát. Ugyan ezt Kína aláírta, végül nem volt hajlandó ratifikálni.

A ma is élő konfliktus közvetlen előzményeit azonban a második világháború indította el, amikor a szövetséges hatalmak az egyezmény ellenére elismerték Kína hatalmi előjogait Tibet felett, amit ezután, 1950-ben a Kínai Népköztársaság hadserege özönlött el.

Ekkor lépett a mára a világ legkedveltebb vallási vezetőjévé lett, ám akkor még csupán 15 éves Tendzin Gyacó, a 14. dalai láma, elődje nyomdokaiba és lett Tibet hivatalos vallási és politikai vezetője. Kína azonban ezt figyelmen kívül hagyva egy, a dalai láma által fel nem hatalmazott küldöttséggel aláírta a pekingi 17 pontos egyezményt, amely kimondta, hogy "a tibeti nép visszatér az anyaország, a Kínai Népköztársaság nagy családjának kebelére". Az egyezmény hiába tartalmazta Tibet belső autonómiájának megtartását, a kommunista vezetés megkezdte a terület elkínaiasítását, a kollektivizálást, valamint régi életformájuk felszámolását.

Ebben a kiélezett helyzetben hívta meg 1959 márciusában a kínai hadsereg a dalai lámát lhászai kaszárnyájába egy színházi előadásra, azzal a kívánsággal, hogy az őt állandóan kísérő testőröket ezúttal hagyja otthon. A meghívás napján, március 10-én háromszázezer lhászai lakos vette körül a palotát, hogy a dalai láma ne hagyhassa el azt. Ez jelentette a felkelés kezdetét, ami néhány nap alatt az egész országra kiterjedt. A két hétig tartó harcokban 87 ezer tibeti vesztette életét, az azt követő megtorlások során pedig tízezreket börtönöztek be vagy küldtek munkatáborokba.

A dalai láma március 17-én menekült Indiába, ahol menedékjogot kapott és azóta is a tibeti hegyekre kilátást nyújtó Dharamszalában él, ahová több százezren követték.

A tibeti felföldtől Budapestig

16 éves korában ide menekült Tsewang Thinley és testvére is, miután a hatóságok látókörébe kerültek a szabad Tibet eszméjét éltető feliratok kihelyezése miatt.

„Én már azután születtem, hogy Őszentségét elüldözték. Képet sosem láttam róla, azt nem tartanak otthon az emberek, mert a kínaiak bármikor betörnek a házakba, hogy átkutassanak mindent. Ha egy képet is találnak Őszentségéről, hét évre börtönbe zárnak, ahonnan aztán úgy jössz ki, ha kijutsz egyáltalán, hogy örülhetsz, ha megéled a következő hetet”

-meséli a férfi, aki szülei és főként az egykor még a dalai lámának is éneklő operaénekes nagyapja elbeszéléseiből ismerte meg a buddhista vezető munkásságát és azt, hogy milyen volt az élet a kínai megszállás előtt. Visszaemlékezései egyébként jól mutatják, hogy Tibet még a XX. század második felében, Mao Ce-tung modernizációja mellett is sokáig őrizte a családi-feudális, földművelésen alapuló életformát.

„Ott nem volt ilyen, hogy fizetés. Egyik nap én mentem segíteni, ha kellett, másnap hozzánk jöttek.”

Ezt a lassabb élettempót ugyan néha hiányolja Namgyal, aki étkezdéjében minden nap reggelről estig dolgozik, de

 „ami a legfontosabb, hogy én szabadságot kaptam Magyarországtól, bármikor imádkozhatok és látod, itt kitehetem őszentsége képét is”

-mutat rá a jakhússal feltöltött pult mögött lógó képre, amiről a dalai láma tekint ránk, mellette pedig a nagy találkozásokat megörökítő fotók egyike. Az elsőre Indiában került sor, mikor a férfinek menekülnie kellett.

„Mindenki érzi azt az elnyomást. Mikor idősebb lettem négy falubéli barátommal a környező településeken Tibet szabadságát hirdető feliratokat ragasztgattunk. A hatóságok vizsgálódni kezdtek utánunk, én nem akartam kockáztatni, hogy 10-20 évre börtönbe zárjanak, így elmenekültem. Először Indiába, ahol találkozhattam őszentségével is, majd Nepálba. Megjártam Mongóliát és Oroszországot, majd 13 évvel ezelőtt itt kötöttem ki Budapesten.”

Namgyal szerint Magyarországon sokan ismerik hazája történetét és az emberek együttérzőek és segítőkészek. A Namgyal Momoban járva egyébként bennünk is ez az érzés támad, Budapest egy kis oázisa ez, ahová belépve úgy éreztük, mindenki egy kicsit ismerős, és a tulaj is rögtön a barátoddá válik.

„Tibetbe visszamennék, de az tuti, hogy amíg a kínaiak ott vannak, nem fogok tudni. Nincs is ott már senki, akivel tartanám a kapcsolatot, a bátyám is Indiába menekült, így biztonságban vagyunk”

- adja meg a választ arra a kérdésre, hogy visszavágyik-e szülőhazájába. Ha vissza nem is térhet, a Tibet szabadságáért való küzdelmet innen, Magyarországról sem adja föl. Még akkor sem, ha azt látja, hogy az erősödő Kínával egyre reménytelenebbül küzd a megmaradt szegény tibeti lakosság.

„A napokban láttam, hogy a kínaiak már erőltetik a mandarin nyelv használatát, nem lehet majd tibetiül tanulni, be akarják tiltani, fel akarják számolni. De még az a többszázezer ember, akiket elüldöztek szabadon beszélheti, addig nem fogják tudni eltörölni az anyanyelvünket a Föld színéről. Nekem is két gyermekem van, akiknek tovább adom majd ezt az örökséget.”

Az évfordulóra kitiltották a turistákat

Tsewang Thinley mellett még három tibeti menekült él hazánkban, akik március 10-én barátaikkal és szimpatizánsokkal a Kínai Nagykövetség előtt békés tüntetést tartanak és

„tibeti zászlókat teszünk otthonaink ablakába, hogy megmutassuk, hogy lássa a világ, a tibetiek még nem tűntek el.”

Az elmúlt években az egyre kilátástalanabb helyzet sajnos sokkal drasztikusabb figyelemfelhívást is eredményezett. A kínai hatóságok vallást eltipró lépései ellen való tiltakozásképp több tucat szerzetes gyújtotta fel magát, sokuk öngyilkossága pillanatában Tibet szabadságát, a kínai elnyomás végét és a dalai láma visszatérését követelte.

A kínaiak próbálják ezeket az eseteket kriminalizálni, az öngyilkosságokat elkövetőket deviáns személyeknek beállítani, de az összefüggések egyértelműen mutatják, hogy a tibeti önégető mozgalom a pekingi olimpia előtti tiltakozásokra vezethető vissza, amikor a tibeti szerzetesek hiába álltak ki a nyilvánosság elé panaszaikkal, a nemzetközi közösségtől nem kaptak segítséget küzdelmükhöz, a hatóságok azonban brutális megtorlást alkalmaztak ellenük.

Az évfordulóra a kínai kormány minden évben nagy erőkkel készül. A néhány éve, szigorú ellenőrzés mellett látogatható Tibetet a kerek évforduló közeledtével ismét hetekre lezárták a turisták elől és megerősítették a katonai jelenlétet a térségben. Pedig a tibetiek, élükön a Dalai Lámával nem kívánnak mást, csak szabad, békés életet. A vallási vezető többször kinyilatkoztatta, hogy Tibet a Kínai Népköztársaság elidegeníthetetlen része, csak kulturális autonómiára tartanának igényt. A kínai birodalmi szemléletbe azonban még ez sem fér bele.

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
sss
2019. szeptember 16. | 21:20
Magyarországon évente 1,4-1,5 milliárd PET-palack kerül forgalomba, s ezeknek csak töredékét, csupán 7-8 százalékát dolgozzák fel újra; a PTE így "intézményi szinten is támogatja a környezettudatosságot" a döntéssel.