2400 év alatt térülhet meg a Budapest-Belgrád-vasútvonal

.

Hamarosan aláírják a Budapest-Belgrád-vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó építési szerződéseket. A több mint 500 milliárd forintos felújítás kínai hitelből valósulhat meg, azonban egyes szakértők szerint 2400 év alatt térülhet meg a vállalkozás.

Az LMP szerint ez Paks 2 után az évszázad második legrosszabb üzlete, amellyel a hazai vállalkozások és a magyar vidék helyett megint Orbán oligarchái járnak jól. Történelmi bűn a szerződés aláírása és a hazai közlekedés nagyszabású fejlesztésére van szükség inkább.

Az ellenzéki párt közleményében úgy fogalmaz, hogy

Ha a szakmai szempontokat nézzük, a projekttel szemben csak ellenérveket lehet felsorakoztatni: várhatóan soha nem fog megtérülni, így a fenntarthatósága is több mint kétséges. A kormány ismételten eladósítja a magyar embereket, ráadásul a gigaprojekt miatt évtizedek óta elmaradó fejlesztésekről kell lemondania a mély gazdasági válságban lévő magyar vidéknek. A projekt az előzetes egyeztetések alapján ráadásul 100 % made in China lesz.
 

A párt szerint teljesen felesleges a beruházás, inkább a hazai vasúti közlekedés érdemi és valódi fejlesztésére volna szükség, mert az jelenleg az összeomlás szélén áll.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

1
1
Az Európai Tanács kétnapos ülésén ezúttal a távlati célok felé vezető út kikövezése jutott kiemelt szerephez. Elemzés.
A magyar kormányfő a Facebook-oldalán megjelent videóban számolt be az uniós csúcs csütörtök este kezdődött tárgyalásairól. Szerinte „nem győztünk, de esélyt teremtettünk magunknak a későbbi győzelemre”.
"A tétlenségért talán még nagyobb árat kell majd fizetnünk."