Március végén közel 10 milliárdot fizettünk Paksra, 80 százalékát orosz pénzből

Paksi atomerőmű
Paksi atomerőmű
Alfahír

Március közepén 9,66 milliárd forintot fizetett ki a Paks II. Zrt. az orosz fővállalkozónak a készülő atomerőmű számláira. Ebből 7,8 milliárd forintot az orosz állami hitelből fedezett a magyar állam – tudta meg a Világgazdaság.

Mindezt úgy, hogy még egy kapavágás sem történt.

Titokban módosították a paksi hitelszerződést | Alfahír

Varga Mihály pénzügyminiszternek sikerült egyezségre jutnia a paksi hitelszerződés egyes feltételeinek megváltoztatásáról - írja az Mfor.hu.

A lap emlékeztetett, erre az évre eredetileg 106,1 milliárd forintnyi költségvetési kiadást terveztek a két új paksi blokk építésére a költségvetési törvényben, ám mivel mintegy kétéves csúszásban van az erőmű tervezése, könnyen lehet, hogy nem kerül sor ekkora kifizetésre. Sőt már az is tudható, hogy az éves keretet időközben 104,2 milliárd forintra csökkentették.

A cikk kitér arra is, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. állami hitelnyilvántartásából az is kiderül, hogy a magyar állam 24,5 millió eurónyi (7,83 milliárd forintnyi) hitelt hívott le az orosz Vnyesekonombanktól, ez az összeg éppen a 9,66 milliárd forintos számla 80 százaléka.