A kormány már augusztus elsején állami felügyelet alá vonhatja a tudományos kutatásokat

A kormány már augusztus elsején állami felügyelet alá vonhatja a tudományos kutatásokat

Az Index információi szerint Palkovics Lászlóék az utóbbi időben már nem hívták meg az egyeztetésekre a Magyar Tudományos Akadémia vezetőit, sőt, még információkat sem adtak nekik. Baljós jel, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium nem írta alá azokat a nemzetközi konzorciumi kötelezettségvállalásokat sem, amikre szükség lett volna néhány kutatás folytatásához.

A lap úgy tudja, hogy a kormány nem veszi figyelembe az MTA közgyűlésének döntését és mindenképp elveszi a kutatóhálózatot az MTA-tól, a törvénymódosító-csomagot hamarosan a parlament elé vihetik. Az Index szerint augusztustól hatályba is léphet a változás.

Valószínűleg mind a 15 kutatóintézetet államosítja a kormány és egy új, állami kutatóhálózat, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat felügyelete alá helyezik, aminek 13 fős irányító testületébe 6-6 főt delegálhat a kormány és az MTA, az elnökét közös javaslat alapján Orbán Viktor nevezheti ki.

Emellett létrehozhatják a Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot is, ez a szerv tehet javaslatokat a támogatandó kutatási irányokra, Palkovics László elnökletével, mindössze egy MTA-s képviselővel.

A törvénymódosítás kötelezheti az MTA-t arra, hogy ingyenes használatba adja a kutatóintézetek épületeit és eszközparkját, pedig korábban Palkovics László és Orbán Viktor is azt mondta, hogy az intézeteket nem államosítják, mert a tulajdon szent és sérthetetlen.