Azok a pártok voltak sikeresebbek, amelyek felvállalták a saját identitásukat

A magyar médiatérben, ahol az ellenzéki szereplők egy vagy két üzenetet tudnak maximum továbbvinni, fontosak az olyan karakteres, általában megosztó témák, amelyek erős értékdimenziót türközhetnek – fogalmazott Kovács János politológus, az Iránytű Intézet volt vezető elemzője, aki az Alfahírnek értékelte az ellenzéki pártok európai parlamenti választási eredményét és jelenlegi helyzetét.

Május 26-a előtt több elemző is arról beszélt, hogy ennek az EP-választásnak nincs valódi belpolitikai tétje, lefutott játszma, és a Fidesz fölényes győzelmet fog aratni. Így lett, de arra senki nem számított, hogy az ellenzéki pártok erőviszonyai teljesen más képet fognak festeni, mint tavaly áprilisban. Mennyire vehető komolyan a mostani átrendeződés, ez egy tendenciát mutat, vagy az EP-választást külön kell venni az országgyűlési és az önkormányzati választásoktól?

Olyan nincs, hogy egy választásnak nincs tétje. Az elmúlt években egy időközi önkormányzati vagy országgyűlési választás után is azt láthattuk, hogy a győztesek hivatkozási alapként tekintettek az eredményre, és rávetítették az országos politikára, a vesztesek pedig megpróbálták ennek a jelentőségét elvitatni. A kormánypártok tekintetében valóban nem szolgált meglepetéssel ez a választás. A szavazók nagyon erős visszajelzést küldtek az ellenzéki pártoknak, de ebből még nem következtethetünk arra, hogy a pártrendszer tartósan átrendeződött volna. Lehet, hogy ez annak az előszele, a trendindítója, lehet, hogy ez egy kiváló katalizátor, de ezzel még szerintem érdemes megvárni a következő hónapoknak a közvélemény-kutatásait. A következő nagy erőpróba az az önkormányzati választás lesz, ami egy másik műfaj. Óvatosan bánnék azzal, hogy ezeket az eredményeket egy az egyben rávetítsük az önkormányzati választási esélyekre.

Ha már szóba jöttek a közvélemény-kutatások, az előzetes felmérések egyike sem találta el az ellenzéki pártok eredményeit. Mi lehet ennek az oka?

Általában az EP-választások jóval alacsonyabb részvétel mellett zajlanak az országgyűlési választásokhoz képest. A mostani megmérettetés ugyanakkor kivételes volt abból a szempontból, hogy hazai EP-választási részvételi rekord született, és egyébként uniós szinten sem volt ilyen magas a részvétel az elmúlt húsz esztendőben. Egy ilyen változót nehéz előrelátni. Voltak olyan kutatások, amelyek a valós eredményhez képest egy közelebbi prognózist adtak, és voltak, amik teljesen fals adatokkal rukkoltak elő. 

Ezt az eredményt aligha láthattuk a kutatásokban, mondhatni kudarcot vallottak a közvélemény-kutatók.

Ezt én nem jelenteném ki. Ha a kormánypártok eredményeit nézzük, akkor viszonylag pontos képet adtak. Ha az ellenzéki erőviszonyokat nézzük, akkor nagyon nagy szórást látunk. Voltak, akik a sorrendet majdnem eltalálták, vagy el is találták, viszont 6-7 százalékos eltérésekkel, melyek persze nagyon nagy tévedési arányt jelentenek.

Puzsér Róbert, aki most nagy áldozata ennek az EP-választási eredménynek - mivel a főpolgármester-jelöltségét támogató Jobbik és az LMP is gyengén szerepeltek -, a közelmúltban élesen bírálta a közvélemény-kutatókat, hogy pártszimpátia, pártkötődés vagy az aktuális megrendelő érdekei szerint készítenek kutatásokat.

A magyar piac viszonylag kicsi, mindegyik szereplőnek megvan a saját megrendelői köre, és mindegyik irányából van egyfajta kimondott vagy ki nem mondott elvárás arra vonatkozóan, hogy a publikusan megjelenő adatsorok számukra kedvezőek legyenek, főleg a tétmeccsek előtt.

Ilyenkor arra lehet számítani, hogy az a plusz 3-4 százalékos tévedési arány olyan irányba kerül kerekítésre, ami megfelel a megrendelő elvárásainak. Ezzel nem is akarok vitatkozni. Ha viszont egymás mellé tesszük a különböző kutatások adatsorait, akkor egyfajta medián értéket kapunk a legtöbb szereplőre nézve.

Jobb akkor odafigyelni a közvélemény-kutatókra, mint okolni vagy hibáztatni őket, ha nem jönnek azok a számok, amiket a pártok szeretnének vagy szerettek volna látni?

A közvélemény-kutatók nem orákulumok. Mindig fenntartásokkal kell kezelni minden információt. Szokták mondani szállóigeként, hogy „egy kutatás, nem kutatás”. Érdemes inkább a trendeket vizsgálni, mint a konkrét kutatási eredményeket egy-egy adott pillanatban, mert a statikus adatok nagyon gyorsan tudnak változni.

Azt is hozzá kell tennünk, hogy a jelenlegi közállapotok és közbeszéd mellett nincs pontos képünk, számunk a rejtőzködő szavazókról. Azt sem tudjuk, hogy hány százalékra tehető azok száma, akik más pártpreferenciát adnak meg, de aztán mégis egy ettől eltérő pártra szavaznak a szavazófülke magányában. Ugyanígy a bizonytalanokról se sokat tudunk, pedig egy eléggé széles rétegről van szó. Ezek mind olyan tényezők, melyek jelentősen képesek torzítani az eredményeket.

Mintha csak az időjárás előrejelzések megbízhatóságáról beszélgetnénk, de hogyan lehet értékelni utólag az ellenzéki pártok eredményeit?

Láthatóan megmozgatta a magyar társadalmat ez az EP-választás, viszont voltak olyan szavazótáborok, amelyeknek az átlaghoz képest jóval alacsonyabb volt a részvételi hajlandóságuk.

Nem mindegyik pártnak sikerült mobilizálnia a saját szavazóit. Ezeknek a pártoknak a gyenge eredményében egy büntetőhatás érvényesült.

A szavazóik büntetni akarták őket, részben azzal, hogy nem mentek el szavazni, részben pedig azzal, hogy más pártokra szavaztak át.

Miért járt ezeknek a pártoknak büntetés? Mi okuk volt erre a szavazóknak?

Két tényező lehet: a csalódottság és az elégedetlenség. Az LMP - ami ezen a választáson gyakorlatilag megsemmisült -, míg 2014-ben alig lépte át a bejutási küszöböt, ahhoz képest tavaly áprilisban egy impozáns eredményt tudott elérni. Utána viszont azonnal elkezdődött a párt társelnökeinek a háttérbe szorítása, akik aztán lemondtak és kiléptek a pártból. Nem tettek jót az LMP-nek az etikai eljárások, a további kilépések és kizárások sem.

Az LMP lényegében lefejezte önmagát. Az a fajta zöld, ökoszociális felütés, ami az üzenetekben, a programjukban és a kampány látványában is kezdetben megjelent az LMP-nél, teljesen eltűnt, és egy színtelen-szagtalan párttá vált.

A választói, illetve a szélesebb választói tömegek nem tudtak konkrét értékeket, karakteres arcokat társítani az LMP politikájához.

A tavaly áprilisi választáson a Jobbik története legjobb eredményét érte el a szavazatok száma alapján, még ha a Vona Gábor által előre meghirdetett kormányváltás nem is sikerült. Mi történt a legerősebb ellenzéki párttal?

A Jobbik már nem tud élni ezzel a narratívával. Az EP-választás egy hivatkozási alap lesz a DK és a Momentum számára is. A mostani eredményeknek az elszenvedői az MSZP-P, az LMP és a Jobbik. Az önkormányzati választások előtti alkupozíciók tekintetében is fontos eredmények születtek. Drámai bezuhanást látunk akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a Jobbik – és Budapesten az LMP is – két számjegyű támogatottsággal rendelkezett.

De miben hibázott a Jobbik, azon túl, hogy súlyos külső támadásokkal is meg kellett birkóznia?

Tavaly április előtt irreálisak voltak a párt elvárásai. A kormányváltás lehetősége teljesen fals volt, és erre az előzetes kutatások is figyelmeztettek. A felfokozott várakozások után egy nagy kudarcként értékelték a választást. A Jobbiknak az is nagy csalódás lehetett, hogy csak egy mandátumot sikerült egyéniben szereznie, miközben ennél jóval több egyéni képviselőre számítottak. Azt a tanulságot vonhatták le az áprilisi eredményekből, hogy az elmúlt éveknek a stratégiája, a néppártosodás nem feltétlenül váltotta be a hozzáfűzött reményeket, vagy legalábbis abban a formában, ahogy az le lett vezényelve. Sem a kampánynak, se a tagok és a szavazók moráljának nem tehetett jót, hogy Vona Gábor már a választások előtt belengette: egymagára vállalja egy rossz eredmény személyi konzekvenciáját, és nem kíván tovább pártelnökként tevékenykedni. 

Vona Gábor volt a párt Achilles-sarka?

Sok szempontból ő volt az, aki a Jobbiknak lendületet, karaktert adott. Az ellenzéki oldalon nagyon régóta meglévő probléma, hogy nem sikerül olyan karizmatikus vezetőegyéniségeket felmutatni, mint a kormányoldalon. Igaz, ott sincsen sok belőlük. Orbán Viktor van és ő ügyel arra, hogy a második vonalba ne kerüljön olyan, aki potenciális riválisként kihívója lehet. Vona Gábort a mai napig nem sikerült pótolnia a Jobbiknak. Úgy tűnt le a színről, hogy az utódlásáról nem gondoskodott. Lehetett tudni, hogy kemény utódlási harcok fognak kitörni a Jobbikban.

Kiállt Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton elnöksége mellett.

Más dolog kiállni és más dolog úgy átadni a stafétabotot, hogy egyébként el van rendezve az utódlásnak a kérdése.

Az utódok nem tudták úgy megjeleníteni a pártot, hogy azt egy átlagos Jobbik-szavazó ugyanannak a pártnak érezze és gondolja, mint amilyen Vona Gábor vezetése alatt volt. Ez különösen nagy hátrány most, amikor a politika egyre inkább perszonalizálódik.

Azért önmagában ezzel még nem indokolható a párt mostani helyzete.

Nem. A Jobbik ott követett még el hibát, hogy olyan centrumpolitizálást folytatott, ami egy ideológiailag kilúgozott politizálásnak felelt meg. A párt esetében már nem feltétlenül állt meg a jobboldali kategória, sem a nemzeti konzervatív hozzáállás.

Sneider Tamás többször is „szociális nemzeti néppártként” határozta meg a Jobbikot.

Persze, egy pártnak van egy önmeghatározása, amit lehet deklarálni, de más az, amikor olyan témákat sikerül felvonultatni, amik egy erőteljes értékorientáltságot sugallnak.

A szimbolikus témákból kifogyott a Jobbik a választás után, ráadásul túl közel került a baloldali és liberális szereplőkhöz. Ez a kép persze csalóka, hiszen részben az ellenzéki pozícióból adódott, illetve abból a felismerésből, hogy a Fideszt jelenleg egy-egy ellenzéki szereplő önmagában képtelen legyőzni vagy akár csak megszorongatni.

Alkalmazkodnia kellett, de az identitása ebből a szempontból megroggyant. Voltak ennek előzményei már, mikor például Vona Gábor arról beszélt, hogy elvette a Jobbiknak a lelkét. Ezek a mondatok olyan utóéletűnek bizonyultak, melyekre a kormányoldalon bármikor tudnak hivatkozni.

Hogyan tovább az LMP-nek és a Jobbiknak?

Egyetlen egy erőt sem szabad idő előtt temetni. Az LMP esetében szkeptikusabb vagyok, nagyon gyenge eredményt ért el. Szinte megsemmisült. A párt vezetősége is lemondott, Puzsér Róbert mögül is kihátráltak, mondjuk mást nem is nagyon tehettek, azután hogy ő maga rúgott beléjük.

A Jobbik?

Van még lehetőség, hogy megtegyék azokat a stratégiai korrekciókat, melyek alapján jobban tudják mozgósítani a saját törzsbázisukat, illetve vissza tudják csábítani azokat a szavazókat, akik most nem szavaztak a pártra. Az önkormányzati választásokig nincs sok idő hátra. A nyári uborkaszezon eleve nem sokat segít a nyilvánosság figyelmét felkeltő különböző akcióknak, viszont arra jó, hogy önvizsgálatot tudjanak tartani.

Az EP-választás két nagy nyertese a DK és a Momentum, a két pártot elkerülték a belső problémák és a saját arcaik is megvannak. Ezzel nyertek?

Sokan leírták már a Demokratikus Koalíciót. A legtöbben arra fogadtak volna tavaly április után, hogy a következő országgyűlési választáson már be se jut a parlamentbe, hiszen az 5 százalékos küszöböt is alig lépték át. Gyurcsány Ferenc személye a mai napig megosztó és inkább elutasítják a választók. A párt szavazótáborának a jó része elöregedett, most viszont sikerült egy olyan eredményt elérni, ami még a Jobbik korábbi EP-választási eredményeinél is jobb. A DK egy alig 5 százalék feletti országos választási eredményt fel tudott cserélni egy 16 százalék feletti eredményre.

Ezek plusz szavazók vagy a szocialista szavazók átáramolnak a DK-hoz?

Javarészt a szocialista párt szavazóiról beszélhetünk, olyanokról, akiknek megtetszett a DK listavezetője. 

Dobrev Klára jó választás volt. Meg voltak ennek a veszélyei, hiszen ez a politikának egyfajta klánosodását, családi vállalkozássá való válását mutatja. De egy karakteres női politikusról van szó, láthatóan húzott a DK választási szereplésén.

Intenzíven kampányolt. Jól mobilizálta a szavazókat. Sikerült elhitetni a választókkal, hogy ők tudnak erőt felmutatni a baloldalon. Azt nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy önmagában az az üzenet, hogy Európai Egyesült Államokat akarnak, az ekkora választói réteget mozgatott volna meg. Ez sokkal inkább a jó személyválasztásnak, a jó harsány kampánynak és az intenzív kampánytevékenységnek volt köszönhető.

Dobrev Klára felkészül 2022-re?

Valószínűsíthető, hogy a későbbiekben más ambíciót talál a belpolitikában, akár, mint miniszterelnök-jelölt is. Ez a szocialisták teljes halálát is jelentheti, vagy megpróbálnak a DK-val egy közös platformot létrehozni, erre azért már látunk jeleket. 

A Momentumnak eljött a nagy momentuma, miben látható a párt sikere?

A Momentumnál hullámokat látok a megalakulása óta. A NOlimpiával indítottak, és azzal futottak fel. Képesek voltak tematizálni egy marginális pozícióból, utána viszont számtalan olyan témát vetettek fel, amit már mások is megpróbáltak előttük, de nem értek el velük sikert.

Az áprilisi választási eredményük, bár kudarc lehetett a számukra, az sem törte meg őket. Ez az ellenálló képesség nagyon fontos a politikában. A többi ellenzéki párt elvarázstalanodása és elszürkülése is őket segíti. Fiatalok, lendületesek, a szimpatizánsi körük is aktív. Sok szempontból engem a régi, liberális Fideszre emlékeztetnek.

Nemrégiben Török Gábor arról beszélt, hogy a DK-ban a szocialistákat fedezi fel, míg a Momentum a szabad demokraták utódja, és visszatérhet a kétosztatú politikai tér. Valóban így lenne?

Ezt én úgy értelmezem, hogyha visszaáll a kétosztatúság, akkor pozícióit tekintve a DK tudja jobban megszólítani a baloldali szavazókat, míg a Momentum a liberálisokat.

A különbséget abban látom, hogy az MSZP, amikor még kétosztatú volt a politika, akkor egy gyűjtőpárt volt, a DK viszont még ma is egy rétegpárt. A Momentumnak is más a szociológiai karaktere, mint az SZDSZ-nek. Ugyanúgy urbánus pártról beszélünk, de jóval fiatalosabb, az elitizmus nem jellemzi, mint az SZDSZ-t.

Sokkal plurálisabb a bázisuk. A Momentum nyitottabb olyan kérdések irányába is, amik klasszikus értelemben nem a baloldali vagy liberális értékmezőn helyezkednek el. Ezt kritikusabb szemmel akár elvszerűtlennek is tarthatnánk, de talán érdemesebb úgy fogalmazni, hogy a pártnak alapvetően liberális beállítottsága ellenére nincs kiforrott ideológiai karaktere. 

A liberális ALDE-hoz való csatlakozás elég határozott értékválasztást jelent. Abba a frakcióba ülnek be két képviselővel, ahol az SZDSZ-nek is két helye volt 2004 és 2009 között. Ez olyan értékközösséget jelent, aminek aligha lehet köze mondjuk a konzervativizmushoz.

A Momentum alapvetően egy emberi jogi központú, fiatalos, liberális formáció. Ez a motívum meghatározó náluk, viszont a politika mai viszonyai között csaknem lehetetlen egy ideológiai koordináta-rendszer mentén egyértelműen elhelyezni a különböző pártokat. 

Mégis azt látjuk, hogy az EP-választáson a karakteresebb pártok szerepeltek jobban, azok, amelyek határozottabban, dinamikusabban tudtak képviselni értékeket. Nem éppen az a legnagyobb tanulsága az eredményeknek, hogy szükség van markánsabb értékjelölőkre?

Ez az egyik.

Azok a szereplők veszítettek a legtöbbet, akik minél integratívabbnak próbáltak látszódni a széles választói rétegek előtt és kevesebb szimbolikus kérdést karoltak fel. Azok a pártok, amelyeknek volt egy világos értékrendje, tudtak karaktereket, konkrét szereplőket élvonalba állítani, és felvállalták a saját identitásukat, sokkal sikeresebbnek mutatkoztak.

A magyar médiatérben, ahol az ellenzéki szereplők egy vagy két üzenetet tudnak maximum továbbvinni, fontosak az olyan karakteres, általában megosztó témák, amelyek erős értékdimenziót türközhetnek.

Vagyis mindenki találja meg a saját szavazórétegét az építkezéshez?

Beszélhetünk arról, hogy a DK és a Momentum mennyire feleltethető meg a régi MSZP-SZDSZ párosnak a választói rétegek megszólítása szempontjából, de akkor ez azt jelenti, hogy talán a Jobbiknak és a LMP-nek is célszerűbb lett volna, ha ez egyikőjük egy világos, markáns jobboldali alternatívát testesít meg, míg a másik egy centrumpozíciót, egy ökszociális baloldali, globalizációellenes vonalat.

A kettő között egyébként rengeteg átfedést és közös pontot lehetett volna találni. Ehelyett két olyan pártnak a képét láthattuk, melyek igyekeznek kerülni mindenféle társadalmi konfliktusgeneráló kérdést. Úgy próbálnak integratívak lenni, hogy az értékválasztás tekintetében semleges területen maradnak. Amiben igazán harsányak tudtak maradni, az az ellenzékiség, viszont az ellenzéki pozíció megjelenítéséhez nagyon kevés olyan arcot tudtak párosítani, akiket a nyilvánosság megjegyzett, és e személyekhez adott témákat tudott rendelni.
 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss