Minden megsemmisülne, ha Iránnal háborúzna az Egyesült Államok - Donald Trump szerint

Minden megsemmisülne, ha Iránnal háborúzna az Egyesült Államok - Donald Trump szerint

Nem akar háborút Iránnal - mondta el ismét az amerikai NBC-nek adott, vasárnap adásba kerülő interjújában az amerikai elnök. Donald Trump a nyilvánosságra hozott felvételeken ezután viszont arról beszélt az MTI beszámolója szerint, hogy amennyiben mégis háború robbanna ki, akkor az mindent megsemmisítene. 

"Nem keresem a háborút, de ha kitörne, olyan lenne, amilyet még sosem láttunk, minden megsemmisülne".

Az elnök kifejtette, hogy továbbra is szándékában áll tárgyalni Teheránnal, és nem támaszt előfeltételeket a párbeszédhez. Azt leszámítva, hogy Irán nem rendelkezhet atomfegyverrel.

A lelőtt amerikai drón miatt tervezett, utolsó pillanatban lefújt válaszcsapásról is beszélt. Szerinte nem lett volna arányos, hogy a pilóta nélküli gépért cserébe 150 embert ölhettek volna meg, ezért állította le a támadást.

"Egy pillanatig gondolkodtam, aztán azt mondtam: tudjátok mit, lelőttek egy névtelen drónt, egy repülőt, mi meg itt ülünk és 150 halott emberről beszélünk, akik fél órával azután, hogy igent mondtam a támadásra, már halottak. És nekem ez az egész nem tetszett, nem gondoltam, hogy arányos válasz lett volna"

- mesélte el a döntés előtti pillanatokat Trump.