Gerendai szerint nem probléma, ha Orbán Viktor jelenik meg egy fesztiválon

.

A Sziget egykori főszervezője, Gerendai Károly szerint csak hisztériakeltés volt az, hogy többen kiakadtak azon, hogy a VOLT fesztiválon két koncert között a Schmidt Mária által megrendelt "propaganda kisfilmet" adták le, amelyben Orbán Viktor is szerepelt. 

Gerendai a Lángoló Gitároknak úgy fogalmazott, hogy

bár vannak ezzel kapcsolatban megfontolandó kritikák is, többségében politikai hangulatkeltés íze volt a háborgó cikkeknek, mintha legalábbis valami aktuális politikai kampánybeszéd hangzott volna el. Ilyesminek persze szerintem sincs helye a fesztiváljainkon, de nem is ez történt, hanem a hivatalos állami ünnepségsorozat reklámfilmjében szerepelt egy pár másodperces részlet a 89-es Orbán beszédből. Ennek a filmnek az az üzenete, hogy idén ünnepeljük a rendszerváltás 30-dik évfordulóját, amiről emlékezzünk meg együtt.

Gerendai szerint különbséget kell tenni egy rendszerváltás évfordulójának népszerűsítése céljából elkészülő videó és a direkt pártpolitizálás vagy a választási kampánytevékenység között. 

"Tudom, vannak, akik történelemhamisítást kiáltanak, és elvárnák, hogy foglaljunk politikai állást, utasítsuk vissza a reklámfilmet, de ez nem a mi meccsünk"

- tette hozzá Gerendai.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss

"Ugyanígy mondhatom, hogy kurvázó kormánypártok"

 - Csárdi Antal (LMP), 2019. december 10., Budapest, Országgyűlés