A kormánylap 3 éves börtönnel fenyegeti Demeter Mártát - Magyar György csodálkozik, hogy ehhez Polt Péter a nevét adta

A kormánylap 3 éves börtönnel fenyegeti Demeter Mártát - Magyar György csodálkozik, hogy ehhez Polt Péter a nevét adta

Magyar György szerint nincs büntetőjogi vetülete az ügynek.

A kormánylapként működő Magyar Nemzet szerda reggel már arról cikkezett, hogy

"Demeter Márta három évet is kaphat";

a lap abból indult ki, hogy amennyiben a T. Ház pénteken felfüggeszti a mentelmi jogát, Demeter Mártát már a jövő héten meg­gyanúsíthatják, és ha beigazolódik a hivatali visszaélés bűntette, úgy az LMP-s képviselőt akár hároméves szabadságvesztéssel is sújthatják.

Most azt hagyjuk, hogy létezik olyan, hogy ártatlanság vélelme, másrészt van annak tényleg valami baljós üzenete, amikor a kormánylapon keresztül üzen a hatalom. 

Amit most csinál a hatalom, az szimpla megfélemlítés

Arról már beszámoltunk, hogy az LMP frakcióvezető-helyettese is meg fogja szavazni a mentelmi jogának felfüggesztését, azonban - a kormánylappal ellentétben - mi nem mentünk ennél tovább. Eddig. 

Érdeklődésünkre Magyar György ügyvéd az üggyel kapcsolatban elmondta, úgy véli, ez sokkal inkább politikai retorzió, semmint büntetőpolitikai platform. Ennek büntetőjogi relevanciája elenyésző. Szerinte az, hogy Demeter Márta esetleg a megfelelő kontroll nélkül hozta nyilvánosságra Orbán Flóra nevét, egy politikai hiba, de semmiféleképpen nem büntetőjogi kategória. 

Az ügyvéd szerint, ha van is sérelmi oldala az ügynek, akkor maximum annyi, hogy elméletileg megsérthette akár az egyik, akár a másik Flóra személyiségi jogait.

Magyar György hangsúlyozta, hogy amit most csinál a hatalom, az szimpla megfélemlítés, hogy az ellenzéki politikusok bizonyosan ne lépjenek át egy határon.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy általánosságban mennyire nehéz egy ehhez hasonló politikai színezetű ügyben dolgozni ügyvédként. 

Mint mondta, a mai magyar közéletben jellemző az általános félelemkeltés, jellemző a félelemre való hajlam, következésképpen ez még az ügyvédekre is kihatással lehet.

"Ezt tapasztalom is, bizonyos ügyeket nem akarnak, vagy nem mernek elvállalni az ügyvéd kollégák. Éppen olyanokat, amelyeknek van politikai színezete"

- fogalmazott Magyar György, hozzátéve: ő már ott tart, hogy megválogathatja a konfliktusokat, ugyanakkor hangsúlyozta, nem ő látja el Demeter Márta jogi képviseletét.

Egyébként megítélése szerint,

ha a hatalom a politikai hatalmát büntetőjogi eszközökkel akarja érvényesíteni, az már régen rossz, és a hatalom gyengeségének a jele. 

Csodálkozom, hogy ehhez a legfőbb ügyész a nevét adta, pedig ő látja, hogy ez a cselekmény még vád szintjén sem fog megállni, de bírói szinten egészen biztos, hogy nem - magyarázta Magyar György.

Mintha valami páni félelem lenne a NER-ben

Demeter Márta lapunknak úgy nyilatkozott a cikkel kapcsolatban, hogy egy kézből vezérelt, kormányzati hangulatkeltésről van szó, és biztos benne, hogy fog még a kormányvezérelt média sokkal durvább dolgokat is írni. Ebben semmi meglepő nincs, a politikai támadások és lejáratás módszertanát 2010 óta jól kiismerhette a magyar társadalom. A NER politikai ellenfeleivel szembeni támadásokban előre meghatározott szerepe van a kiszivárogtatásoknak, a kormányzati sajtó és propagandafelületek használatának - magyarázta, hozzátéve, hogy a hangulatkeltés mellett nem számolnak be azokról a sajtóperekről, amelyeket folyamatosan nyer ellenük ebben az ügyben is.

Kiemelte azt is, hogy egy elképesztő agresszivitás figyelhető meg a kormányzat részéről a politikai térben, a verbalitástól  egészen odáig, hogy jogi eszközöket vessenek be az ellenzéki politikusokkal szemben. Ezzel párhuzamosan a NER gazdasági szereplői is egy nagyon erős nyomulásba kezdtek, a telekommunikáció területére is betörve, lényegében az összes gazdasági, tudományos és kulturális szektorban megjelentek. És ezekben az ágazatokban pedig a maximális pozíciószerzés hisztérikusan gyors ütemben zajlik. 

Olyan érzése van az embernek, mintha valami páni félelem lenne a NER-ben - és ez vezetett ehhez a "felségsértési perhez" is -, mintha a kormány tudna olyan kihívásokról, amelyek már rövidtávon is kétségessé tennék a NER fenntartását - fogalmazott.

Arra a kérdésünkre, hogy el tudja-e képzelni, hogy börtönbe kerül, csak annyit felet a politikus: "Nem!"