Ön bevállalná a koponyaműtétet, hogy utána az agyával irányíthassa a számítógépet?

Ön bevállalná a koponyaműtétet, hogy utána az agyával irányíthassa a számítógépet?

Bár Kelet-Közép-Európából, különösképp Magyarországról tekintve nem úgy tűnik, azonban a szingularitás kérdése az egyik legfontosabb az emberiség előttünk álló történelmében - nagyban, vagy talán egyedüliként befolyásolhatja a klímaváltozással szembeni küzdelmünket is.

Most úgy tűnik, hogy egy újabb lépést tettünk a mesterséges intelligencia és az ember összekapcsolása, végső soron a transzhumanizmus irányába. 

A Qubit számol be Elon Musk neurotechnológiai startup-jának sikeres kísérletéről, mely során ultravékony szálakat ültettek be patkányok agyába, majd egy USB-C porton keresztül csatlakoztatott számítógép segítségével érzékelték az állatok agyi aktivitását, olvasták a gondolatait. 

A Neuralink titokban majmon is elvégzett hasonló kísérletet - az állat gondolatával irányította a számítógépet. Most azt próbálják elérni, hogy embereken is elkezdhessék a tesztelést. A beültetéshez négy darab, 8 milliméter átmérőjű lyukat kell fúrni a koponyába. A szálak vastagsága 60 mikrométeres (0,06 milliméter), ami az előadók szerint az emberi haj vastagságának negyede, és minden szálat több tucat elektróda fon körül.

„Sokan leírták ezt a technológiát azzal, hogy lehetetlenség. Pedig nagy dolgok fognak történni ezen a területen a következő évtizedben, úgyhogy mindenki vegye komolyan”

- fogalmazott Max Hodak, a Neuralink elnöke. 

Elon Musk pedig kijelentette:

„ez most elég furán hangzik, de végső soron az a célunk, hogy szimbiózisba kerüljünk a mesterséges intelligenciával. Ez nem lesz kötelező, de ha akarod, lesz rá lehetőséged. Úgy gondolom, ez civilizációs szempontból rendkívül fontos dolog lesz.”

Ön bevállalná, hogy az agyát kibernetikusan feljavítsák?