Zűrzavar és korrupciógyanú tömkelege a Békés megyei Fideszben

Simonka György
Simonka György

Egyre zűrösebb ügyek bukkannak fel a Fidesz háza táján Békés megyében. A napokban jelent meg a hír, hogy az ügyészség vádat emelt Simonka György országgyűlési képviselő ellen, aki egyben a párt megyei elnöke is volt a közelmúltig. A botrányos ügyeket hosszasan lehet sorolni. Most meg is tesszük.

Simonka 2010 után vette át a Fidesz kvázi megyei vezetését a jelenlegi ÁSZ-elnök Domokos Lászlótól. Majd hivatalosan is a Fidesz megyei elnöke lett. Domokos korábbi csapatának tagjai szinte szó nélkül tűrték, hogy a bűncselekménnyel vádolt képviselő átvegye tőlük a hatalmat. (Emlékezetes, a vádirat szerint „a túlárazott beruházásokat végző vállalkozóknak a kifizetett ár 45 százalékát kellett visszaadni Simonkának készpénzben”. Simonka tagadja az ellene felhozott vádat.

Mint a bevezetőben is írtuk, nem Simonka az egyetlen fideszes Békés megyében, aki korrupciós ügyekbe „keveredik”. Galbács Mihály, volt gyulai gazdasági alpolgármester is kitálalt nemrég, mivel szerinte volt olyan év a városban, amikor a közbeszerzések 93 százalékát olyan cég nyerte el, amelynek vezetője össze van nőve a fideszes városvezetéssel. Galbács szerint a testületben és hivatalban ez nyílt titok, erről mindenki tudott. Emellett a „négyek bandájának” nevezett
városvezetés egyre inkább kiszorítja a hatalomból a párt korábbi meghatározó embereit.

Galbács Mihály

Nem is olyan távol Gyulától, a román határ melletti Méhkeréken szintén bajba került a Fidesz. A
falu polgármestere ellen ugyanis szintén vádat emeltek, mivel egy 31 milliós pályázat gyakorlatilag nem valósult meg, de a pénzt „felhasználták”. A fideszes polgármestert ennek ellenére a párt most is újraindítja a faluvezetői tisztségért. Nem ciki nekik.

A gyulai polgármester, Görgényi Ernő korábban nyíltan nekiment Simonkának, és egyesek szerint a vádlott parlamenti képviselő most így akar Görgényi alá vágni, amire felhasználja a sértett Galbács Mihályt. Mindenesetre ritka, hogy két vezető fideszes politikus a médiában támadja egymást.

Görgényi és Simonka pedig ezt tette. A regionális hulladékkezelő felett is átvette korábban az irányítást Simonka, amit Görgényi és emberei visszavettek. Görgényi szerint Simonka pénzszivattyút akart létrehozni, és a Pesti Srácoknak is lenyilatkozta, hogy: „Simonka rendkívül kártékony politikát folytatott”.

Füzesgyarmaton pedig Bere Károly fideszes polgármester és Kovácsné Czeglédi Mária Tünde leváltott Fidesz-elnök között fajult tettlegességig a tisztújítási küzdelem. A Fidesz-gyűlésen a polgármester felesége is részt vett a botrányos eseményekben. A dulakodás tényét nem tagadták, de Bere és Kovácsné teljesen másképpen emlékszik a történtekre.

Szarvason pedig a jelek szerint három fideszes polgármesterjelölt is indul egymással szemben. Babák Mihály volt parlamenti képviselő – aki arról híresült el, hogy alszik az ülésteremben, és keresztbe parkol a város egyik parkolójában a hivatali luxusautójával – 21 év után újra indulni szeretne a választáson, de a 72 éves politikust a pártszervezet tagsága már nyugdíjba küldené.

Ugyanis a tagok kétharmada nem őt, hanem fiatalabb helyettesét szeretné indítani. Információink szerint azonban a pártvezetés Babákot támogatja. Mármint a Mihályt. Mert Babák Zoltán fideszes képviselő is indul a választáson. Babák Zoltánt azonban az ominózus Fidesz-gyűlésen senki nem támogatta, így a fideszes képviselő most függetlenként akarja meghódítani a polgármesteri hivatalt.

A Magyar Narancsnak Galló Ferenc, Medgyesbodzás leváltott fideszes alpolgármestere – aki állítólag Simonka egyik meghatározó embere volt – azt mondta, hogy „politikai értelemben Simonka megbukott”. Galló mindezt azután mondta, és írta ki saját Facebook-oldalára, hogy Simonkát nem választották meg megyei elnöknek. Azonban a Fidesz Békés megyei életére rálátó forrásaink szerint a most megválasztott megyei elnök, Herczeg Tamás valójában Simonka embere.

A megyei közgyűlés elnöke pedig az a Zalai Mihály, aki a közelmúltban bejelentette, hogy megint ő vezeti a Fidesz listáját. Információink szerint a lista továbbra is tele van Simonka embereivel. Takács Ferenc - aki Orbán Viktor „böllérje” - azonban már nem készülhet a közgyűlésbe, ugyanis kilépett a Fideszből, miután csúnyán összekülönbözött Simonkával. Takács várhatóan függetlenként indul települése, Tótkomlós polgármesteri tisztségéért. A pártfegyelem ugyanis most már nem köti, és Simonkához sem kötelező lojálisnak lennie. Azonban Tótkomlós jelenlegi polgármestere, a szintén fideszes Garay Rita megint indul a választáson. Így ha papíron nem is, de lényegében két fideszes kötődésű, múltú és gondolkodású jelölt lesz Tótkomlóson is.

(Alfahír-összeállítás)

sss
2019. szeptember 16. | 12:13
Kubatov-lista
sss
2019. szeptember 16. | 09:50
Forint
sss
2019. szeptember 16. | 12:13
Kubatov-lista
sss
2019. szeptember 16. | 09:50
Forint
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nagy Béla Ádám

Friss