Salvini elszámolta magát, nélküle állapodtak meg a kormánykoalícióról

Salvini elszámolta magát, nélküle állapodtak meg a kormánykoalícióról

Nem lesznek előrehozott választások.

Kormánykoalíciót alakít az olasz baloldal, a miniszterelnök Giuseppe Conte jelenlegi ügyvezető kormányfő lesz

- jelentette be Luigi Di Maio, az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a Demokrata Párttal (PD) kötött szerdai megállapodást Rómában.

Di Maio erről azután beszélt, hogy Sergio Mattarella államfő kormányalakítási konzultáción fogadta.

Az M5S vezetője kijelentette, hogy mozgalmuk végre akarja hajtani azt a programot, amelyre a választóktól megbízatást kapott. A kormányválságról azt mondta:

"nincsenek jobboldali vagy baloldali megoldások, csak megoldások".

Az államelnökség szóvivőjének esti sajtótájékoztatója szerint az államfő csütörtök reggelre bekérette Giuseppe Contét a hivatalába. Giovanni Grasso részleteket nem közölt, de mindenki biztosra veszi, hogy az államfő kormányalakítási megbízatást fog adni neki.

A két párt, az M5S és a PD számára a neheze ezután következik: ki kell alakítaniuk a közös kormányprogramot és el kell osztaniuk a kormányzati pozíciókat. Ha sikerül, meg lehet előzni az előre hozott választások kiírását, és enyhíteni tudnak a gazdaság nehézségein.

A PD-t vezető Nicola Zingaretti korábban kijelentette, hogy a két pártnak eltökélt szándéka egy közös platform kialakítása az ország java érdekében.