Szeghalmi modern „betyárok” alkotta szövegcentrikus metal – Bemutatjuk a Mudfield első nagylemezét

Mudfield fooldal

Amolyan hiánypótlásként az idei esztendő első felének hazai rock/metal megjelenéseiből szemezgetve, mindenképpen helyet kellett kapjon a portálon még így „pár perccel” az év vége előtt egy hosszabb cikk erejéig a Békés megyei Mudfield Sárrét című első nagylemeze, mivel kirobbanthatatlan helye van a 2019-es privát Top 25-ös listámon - ne januárban legyen már bemutatva.

 

 A sztori 2012-ben indult, amikor is pár szeghalmi srác Nightrain néven zenélni kezdett. Feldolgozásokkal, majd később már saját dalokkal is koncertezgettek, demóanyagot készítettek. 2016-ban aztán, miután végleg stabilizálódott a felállás – a lakóhelyük fővárosaként emlegetett Sárrétre utalva – Mudfield néven folytatták. (A múltjukat tekintve egyébként nem szégyenlősködnek, a zenekar YouTube csatornáján, többek között, ebből a nagyon korai korszakból is elérhető egy pár felvétel.)

Még ebben az esztendőben, májusban, egy I Will Be címet kapott hatszámos EP-vel jelentkeztek, ami már fele-fele arányban tartalmazott angol és magyar nyelvű szerzeményeket, 2017 utolsó harmadában pedig videóként két új dalt (Gyalog, Nem kell) tettek közzé, ami már azt jelezte, hogy teljesen átálltak a magyar szövegekre. Amit jól tettek… Kovácsovics Máté személyében ugyanis egy olyan egyedi, ízes előadásmóddal rendelkező fiatalember áll a csapat frontján, hogy egyrészt általa azonnal beazonosítható a formáció - ami a hazai zenekar-dömpingben nem éppen hátrány. Másrészt, főhősünk nem csak orgánumával tűnik ki, hanem a zeneszerzésben és a szövegírásban is igen tehetséges, utóbbi milyenségére kis túlzással azt is lehet mondani, hogy a Mudfield jobban épít erre, mint magára a muzsikára. De erről bővebben majd később…

 Volt szerencsém látni őket tavaly februárban egy klubbulin, amikor még csak a fentebb említett hatszámos középlemez létezett, plusz a két új nóta, tehát sehol nem volt a mostani cikkünk tárgyát adó LP. Akkor kicsit vegyes érzelmeim voltak irányukba - a produkcióval nem volt gondom, de a közönséggel való kommunikáció, és a színpadról néha leáramló (talán valamilyen sértődöttségből vagy rosszkedvből adódó) dac picit rontott az összképen.

Azóta persze sok minden változott, és kizárólag pozitív irányba - ahogy ők is írták a tavalyi esztendőt záró posztjukban: „…Elég penge év volt a 2018-as: lemezszerződés, tavaszi turné, két új videoklip, rengeteg kilométer, pálinka, sok új ismerős és barát. Köszönjük a rengeteg támogatást, köszönjük, hogy ennyire királyok vagytok, és csípitek azt, amit csinálunk!...”

Mudfield Sarret front

 Idén aztán megérkezett a debütáló nagylemez!
A leglátványosabb változás, hogy a fiúk megnyirbálták dalaik hosszát – csak három nóta merészkedik 4 perc fölé –, azaz tömörebb, kompaktabb szerzeményeket írtak, mint korábban. De a ’kevesebb néha több’ elve nem csak ez esetben nyert (újra) értelmet, hanem az albumra került gitárszólóknál is hasonló a helyzet - ahova kerültek, ott viszont élvezetesek, kidolgozottak.

 A korong nyitódala mi más is lehetne, mint a banda minden erősségét megmutató, húzós Nem kell - a nóta, akusztikus verzióban (bónuszként?) a lemez végére is felkerült, ezzel mintegy „bekeretezve” a 40 percet alig átlépő albumot.
A folytatás sem adja alább, a dinamikailag több váltást is magáénak tudó, berobbanó refrénnel ütő Féreg a szigorúbb, keményebb témákban bővelkedő szerzemények közé tartozik, ugyanúgy mint a számomra ezek miatt a legszimpatikusabbnak tartott, a CD leggyilkosabb riffjeivel felvértezett – negyedikként felcsendülő – Adj uram esőt (amikor először hallottam, azonnal kiszaladt egy egészséges ’húb…meg’), és a monósított darálással kezdő, és szinte végig punkos lendülettel száguldó Sorban állni. Illetve, ebbe a blokkba húznám még be a rendes műsoridő záró darabját, a súlyosan (néhol felkavaróan) zakatoló, fájdalom-szülte Süllyedő hajó-t.

 A harmadikként megszólaló Egyetlen picit kilóg a többi nóta közül, de egyszerűségével üde színfolt az összetettebb tételek között, az Új királyok pedig a „bendzsósnak” ható kiállásával, a visszhangosított énekbetétjével, és a markáns csordavokáljával tűnik ki. A darabos témákkal megpakolt, profi imidzsklipet is kapott Szerepek hasonlóan középtempós, mint a már jó ismerős (de jóval dallamosabb) Gyalog, az ezt követő, seattle-i hangzásvilágot is megidéző, hazaüzenő Más világ pedig rappes verzéivel okoz kisebb meglepetést.

 Máté szövegei külön „fejezetet” érdemelnek. Közhelyektől mentes, (nem túlzás) költői – az egészséges lokálpatriotizmust, a fiatalok mindennapjait, az emberi problémákat megéneklő – sorai érett gondolkodásról, és messze átlagon felüli fogalmazási készségről tanúskodnak. Nem mellesleg mindezeket kiválóan is „tálalja”, énekdallamai, de főként fogós refrénjei annyira erősek és hatásosak, hogy nehezen lehet tőlük megszabadulni. (De ki is akarna?)

 A banda zenéjében van néhány egyértelmű (külföldi előadókhoz köthető) áthallás, de ezeket jól kompenzálja, hogy az album anyaga nem egyetlen irányzatra fókuszál. A nótákban a modern, grooves-os metal ugyanúgy helyet kap, mint a nyolcvanas évek hard rockja, vagy éppen a kilencvenesek zenei világát teljesen felforgató grunge. Feke István és Szegedi Marci gitárosok, Szabó Dezső Péter basszusgitáros, és Balázs Loránd dobos hangszeresként – fiatal koruk ellenére – tehát többféle stílus felvillantásával, akár egy számon belüli értő összeolvasztásával egy friss(nek ható), izgalmas, könnyen befogadható és megszerethető zenei produktumot nyújt a hallgatónak. Nekem a képzeletbeli A oldal minimálisan erősebbnek hat, de ez már tényleg csak egy szubjektív vélemény.

A vastagon megszólaló hangzás a gyulai No Silence Stúdió, és Simon István „Simi” érdeme, a már néhány pólómintán is visszaköszönt artwork, kiadójuk, a Keytracks Hungary „házi” dizájnerének (lásd még Leander Kills, Nomad lemezek), Bödecs Andrásnak a munkája.

 

 Ha 2019-et tekintjük, a zenekar újabb lépcsőfokokat tudhat maga mögött az ismertség és a sikeresség (talán az) égbe nyúló létráján: tavasszal és ősszel – túlnyomó részt a Leander Kills társaságában – szana-széjjel turnéztak az országban, döntősök voltak a Wacken Metal Battle Hungary 2019 vetélkedőben, illetve egy akusztikus műsort is színpadra állítottak és bemutattak. Sőt, szeptemberben már egy új dalt is közzétettek a készülő második, jövő februárban érkező albumról, illetve, ennek hazai pályás, és a fővárosi, A38 Hajós lemezbemutatós (!) buliját is bejelentették. Vélhetően nem csak én várom kíváncsian, hogy a nagyon erős kezdés után hogyan bírják a további felfokozott tempót…

fejlécfotó: Mudfield FB-oldal