Merkel nyugdíjba vonul, jön a német Trónok harca

Merkel
Twitter

Annegret Kramp-Karrenbauer 2018 decembere óta vezeti a CDU-t, sokan Angela Merkel utódjának tartották, de végül sem kancellár, sem pártelnök nem lesz, miután február elején bejelentette, hogy lemond a posztról, és április 25-én megtartják a CDU rendkívüli tisztújító kongresszusát. A türingiai események már csak a végjátékot jelentették, Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója elmagyarázta, hogy miért jutott erre a sorsra AKK, és azt is, hogy ki következhet utána.

AKK szűken, de megnyerte a párton belüli versenyt 2018-ban. Merkel is inkább őt támogatta, rossz jelölt volt?

Láthattuk már korábban Helmut Kohl esetében is, ha a CDU-s pártelnök úgy akar irányítani, mint egy monarchiában, és kijelöli a saját utódját, az nem működik.

Kohl jelöltje Wolfgang Schäuble volt, de csak pár évig tudott a párt élén maradni, Merkel vette át az irányítást. Hogy mennyire szánta Kramp-Karrenbauert utódjának, kétségeim vannak, inkább úgy fogalmaznék, ha a jobbszárnyról érkező Friedrich Merz és AKK között kell választani, akkor Merkel mindig az utóbbit fogja támogatni, de a monarchisztikus-jellegű utódjelölés demokráciában működésképtelen.

Friedrich Merz, Annegret Kramp-Karrenbauer és Jens Spahn - 2018-ban ők versengtek a CDU elnökségéért.

Több probléma is felmerült AKK esetében: nem tudott kilépni Merkel árnyékából, nem volt elég erős a párton belül, és talán nem is olyan nagyformátumú politikus, mint maga a kancellár.

Sok különböző probléma kulminálódott, az erfurti eset csak az utolsó csepp volt. Kramp-Karrenbauert inkonzekvens pártvezetés jellemezte. Korábban például volt egy olyan nyilatkozata, hogy kizárólag pártelnök marad, nem vállal más pozíciót, és nem lesz a kabinet tagja. Ehhez képest bevállalta a védelmi miniszteri posztot, ami önmagában is az egyik legnehezebb német tárca, maximálisan teljes embert igénylő feladat. AKK elaprózta a figyelmét, nem tudott arra koncentrálni, amit a vezetőválasztáson megígért: a CDU különböző oldalai közti árkok betemetését.

A párton belüli irányvita sem dőlt el, most is az a kérdés, hogy a merkeli, moderáltabb, középutas politikát vigyék tovább vagy nyissanak a politikai paletta konzervatívabb, jobboldalibb része felé.

Ez egy önpusztító irányvita, ami gyengíti a CDU-t, ahogy azt a legutóbbi, hamburgi választás is mutatja.

Arról, hogy mi történt Erfurtban, itt írtunk:

A politikai nyomásgyakorlás elsöpörte az AfD támogatásával megválasztott türingiai kormányfőt

A politikai felháborodás gyorsan legyőzte a németországi Türingia tartomány új miniszterelnökét, aki megválasztása után egy nappal bejelentette a távozását, továbbá a parlament feloszlatását és új választás kiírását javasolta. Az MTI szerint Thomas Kemmerich, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) politikusa csütörtöki erfurti tájékoztatóján közölte:

Melyik a veszélyesebb út a szavazóbázis szempontjából, jobbra menni és az AfD-től visszahozni támogatókat, ezzel kockáztatva a mérsékeltek elvesztését, vagy középen maradni és elengedni a jobboldalibbakat?

A német politika mai állása szerint úgy gondolom, hogy az AfD után menni öngyilkos kísérlet lenne.

Nem látom, hogy az AfD-ben a mérsékeltebb irány erősödne és nem is tartom őket polgári pártnak, hiába deklarálták ezt magukról. Merznek az az ígérete, hogy megfelezi az AfD támogatottságát, ehhez egyértelműen jobbra kell menni. Az viszont nem egyértelmű, hogy az AfD felé tántorodott egykori CDU-s szavazók közül mennyien vannak azok, akiknek újra támogathatóvá válna egy Merz-féle CDU. Ha megnézem, hogy milyen potenciális választócsoportok vannak, akkor szerintem a CDU rosszul döntene, ha jobbra menne. A Zöldek felfutása az elmúlt másfél évben azt mutatja, hogy több liberálisabb, polgáribb, és elsősorban nyugatnémet CDU-szimpatizánsnak lett elege az irányvitából, ők a Zöldek felé mentek. Ezt a választói mobilizációról készült felmérések is alátámasztják, viszont az ő visszaszerzésük is hosszútávú projekt lehetne, tehát rövidtávon akár további szavazatvesztést is hozhat, amíg a CDU rendezi sorait egy mérsékeltebb pártvezető mellett.

Előkerült már néhány név, mint következő CDU-elnök: Friedrich Merz, Jens Spahn, Armin Laschet.

És még egy: Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának elnöke, ő az első, aki bejelentette indulási szándékát, ezzel kicsit meg is kavarta a kártyákat. Laschet a pártvezetés embere, valószínűleg a moderáltabb irányt vinné tovább. Észak-Rajna-Vesztfália tartományi miniszterelnöke, ebből fakad az egyik legnagyobb előnye: beágyazott a párt struktúrájába. A döntés módszere is fontos kérdés, a delegáltak fognak szavazni vagy a vezetők egyeznek meg az elnökről? Ha delegálti voksolás lesz, előnyben lehet Laschet, mert az összdelegálti számból jelentős hányadot az észak-rajna-vesztfáliai küldöttek tesznek ki.

Merz pártelnöksége esetén erősen kérdéses lenne egy jövőbeni, potenciális koalíció a Zöldekkel. Merz jóval konzervatívabb, ráadásul a BlackRock nevű vagyonkezelő cég németországi vállalatában volt felügyelőbizottsági igazgató, ahol pénzügyileg érdekes üzletekbe bonyolódott. Ez a Zöldeknek és az SPD-nek problémás lehet. Ráadásul ő nem arra hivatott, hogy egyesítse a tábort, nem az az odafigyelő, inkább megmondó típusú személy, akinek mindenről markáns álláspontja van. Jens Spahnt Merz „light” kiadásának nevezném, de egészségügyi miniszterként egész pozitív mérleget tud felmutatni az elért célkitűzéseket tekintve, azóta viszont kiderült, hogy Laschetet támogatná annak helyetteseként, feltéve, ha megválasztják CDU-elnöknek, a történet tehát egy érdekes fordulatot vett.

Mi az a BlackRock?

A BlackRock az úgynevezett árnyékbankrendszer egyik óriásvállalata, Merz itt töltött be vezető pozíciót. Árnyékbankoknak azokat a szervezeteket nevezzük, amelyek úgy működnek, mint a pénzintézetek, de nem vonatkoznak rájuk a hagyományos bankok tevékenységét behatároló szabályok. A rendszer kritikusai szerint ez a bankrendszer gyengíti a világgazdaság stabilitását, ösztönzi a rossz hitelek folyósítását és a szabályozatlan piacokra történő dark pool befeketetéseket.

Twitter

Merkel még beleszólhat a kiválasztásba?

A pártpolitikából hivatalosan kivonta magát, más kérdés, hogy ez a valóságban is így van-e. Amikor Türingiában megtörtént a tabutörés, Merkel afrikai körútjáról, Angolából szólt haza, hogy ezt nem lehet csinálni. Ez alapján úgy tűnik, hogy hiába próbálta kivonni magát a belpolitikai ügyekből, nem sikerült. Merkel hivatalosan a 2018-as pártelnöki választásnál nem köteleződött el egyik jelölt mellett sem, de azért lehetett tudni, hogy informálisan Kramp-Karrenbauert támogatja. Szerintem a CDU jobban járna azzal, ha Merkel nem szólna bele a folyamatba, de az érdekei azt diktálják, hogy olyan pártelnök legyen, aki mellett teljesíteni tudja utolsó ciklusát 2021-ig. Arról lehet találgatni, hogy erre kivel kapna jó esélyt, de az biztos, hogy Friedrich Merz ilyen szempontból nem lenne optimális számára.