Nem érzi magát bűnösnek a balotaszállási állatkínzó, rendőröknek kellett kimenekíteni a bíróságról

Nem érzi magát bűnösnek a balotaszállási állatkínzó, rendőröknek kellett kimenekíteni a bíróságról

Ki kellett menekíteni a bíróság épületéből a balotaszállási állatkínzót, a nőt dühös tömeg várta a tárgyalás után a Csongrádi Járásbíróság előtt. A 68 éves asszony még augusztusban kötötte kocsija után kutyáját, majd csaknem három kilométeren keresztül húzta. Az állat csak egy kis ideig bírta tartani a lépést és elesett, de a nő ezután sem állt meg, az eb elpusztult.

Az ügy előkészítő tárgyalásán a délmagyar.hu beszámolója alapján az ügyészség azt ajánlotta fel, hogy amennyiben lemond tárgyaláshoz való jogáról, fél év letöltendőt kérnek rá. A nő viszont azt mondta:

nem érzem magam bűnösnek.

Mivel nem fogadta el az ügyészség ajánlatát, nem hoztak ítéletet, a nő így a következő tárgyalásig szabadon védekezhet. A bíróság előtt azonban állatvédők egy csoportja várta, volt, aki le is köpte. Emiatt visszament a bíróság épületébe, végül rendőri kísérettel menekítették ki. Az oldalnak az állatvédők azt ígérték, hogy a következő tárgyaláson többen lesznek.