Operatív törzs: nem szükséges tesztelni az egész országot, felesleges

Operatív törzs: nem szükséges tesztelni az egész országot, felesleges

A koronavírus mind az 5 új áldozata 80 feletti volt és több krónikus betegségben szenvedtek – jelentette be Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján. 43-an gyógyultak ki a megbetegedésből. Az is kiderült, hogy az operatív törzs teljesen feleslegesnek tartja az ország teljes tesztelését, hiába lenne egy tanulmány alapján erre lehetőség.

Müller Cecília a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy továbbra is csak indokolt esetben hagyja el mindenki az otthonát, mert ez az egyetlen fegyver arra, hogy a fertőzöttek száma a lehető legkevesebb legyen, és a járványt elnyújtsák. Ez utóbbi azért fontos, mert így kevésbé terhelődik az egészségügyi ellátórendszer.

 

Nem szükséges tesztelni az egész országot, felesleges

- mondta az Index kérdésére az országos tiszti főorvos, mert a már bevezetett intézkedések szolgálják a járvány kezelését. Müller hangsúlyozta, hogy az Egészségügyi Világszervezet ajánlásai alapján járnak el. Az Index korábban egy olyan tanulmányt ismertetett, amely alapján minden magyarországi viszonylag rövid időn belül tesztelhető lenne koronavírusra. Arról is beszélt még, hogy:

  • a sűrűn lakott helyeken fordul elő nagyobb számban megbetegedés;
  • nem igaz az a tévhit, hogy a kézszárító elpusztítja a vírust, mert a kézmosás is csak lesodorja. Müller szerint a leghatékonyabb, ha papírtörlőkkel törlik meg a kezüket kézmosás után;
  • továbbra sincs védőoltás a koronavírus ellen, de számos kutatócsoport dolgozik a kifejlesztésén;
  • az antibiotikumok nem hatékonyak a megbetegedéssel szemben, de a vírus okozta tüdőgyulladás bakteriális ráfertőződése ellen bevethetők;
  • a cukorbetegség is növeli a kockázatot a koronavírussal kapcsolatban, mint minden krónikus betegség.

Egy hónappal az első megjelenés után jönnek a védőeszközök

Kiss Róbert szóvivő a kórházparancsnokokra hivatkozva bejelentette, hogy a tömeges megbetegedésekre felkészítették az egészségügyi intézményeket.

31 kórházba szállítják ki az egyéni védőeszközöket, de a vírus magyarországi megjelenése után egy hónappal a rendőrök is kapnak.

Orbán Viktor egyébként már február 28-án azt állította, hogy felkészültek a járvány elleni védekezésre.

Kiss azt is elmondta, hogy a vezénylési terv elkészült, így már minden egészségügyi dolgozó bevethető és vezényelhető, ha a helyzet úgy kívánja.

A szóvivő szerint folyamatosan vizsgálták az alternatív ellátóhelyekre alkalmas ingatlanokat, de egyelőre csak a tervezés fázisában vannak, így azt újságírói kérdésre nem árulta el, hogy vannak-e stadionok is olyen helyszínként számon tartva, ahol a tömeges megbetegedések esetén ideiglenes kórházakat állíthatnak fel.