Müller Cecília: "Nagy a kockázat, hogy a fővárosban berobban a járvány"

Müller Cecília: "Nagy a kockázat, hogy a fővárosban berobban a járvány"

Az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján Müller Cecília megerősítette a reggeli adatokat. Eszerint igazolt 733 fertőzöttet van az országban, valamint 34, koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset történt, emellett a gyógyultak száma 66-ra növekedett.

Hozzátette: 21 250 laboratóriumi vizsgálat készült eddig az országban.

Az országos tisztifőorvos kiemelte: a fertőzöttség arányait és területi eloszlását megvizsgálva egyértelműen kiderül, hogy a legtöbb fertőzött a fővárosban van, ez az összes igazolt fertőzött 42 százaléka.

"Ha Pest megyét is hozzávesszük, akkor ebben a két régióban van az összes igazolt fertőzött 62 százaléka. Nagy a kockázata, hogy a fővárosban berobban a járvány"

 - mondta, ezért Müller "fokozott együttműködést és fegyelmet kér ezért a fővárosiaktól"

Müller ismét felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki tartsa be a kijárási korlátozásokat.

"Azt tapasztaljuk, hogy sokan nem veszik komolyan a kijárási korlátozásokat, rosszul értelmezik a biztosított időintervallumot. Ez nem azt jelenti, hogy ebben az időszakban korlátlanul mászkálhatunk az utcán. Ha mindenképpen ki kell mennie az utcára és az üzletbe, akkor ebben az időben tehetik meg"

- mondta az országos tisztifőorvos, aki mind az időseket, mind a fiatalokat arra kért, hogy tartsák be a szabályokat.

Már 733 igazolt fertőzött van hazánkban

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 733 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Ez 55-el több igazolt fertőzöttet jelent egy nap alatt. A koronavirus.gov.hu tájékoztatása szerit elhunyt újabb két 80 év feletti idős beteg, és 66 főre emelkedett a gyógyultak száma is.

Illegális gyorsulási verseny és elkapott csaló

Kiss Róbert rendőr alezredes tájékoztatása szerint két újabb - buszos és autós - konvoj érkezett haza Tirolból, összesen 219 magyar állampolgár.

Megfordult a trend: nagyon sok vendégmunkás indult vissza Nyugat-Európába, ezért a román-magyar határátkelőhelyeken is nagyobb a forgalom. A visszainduló vendégmunkásokon egészségügyi szűrést végeznek, csak akkor folytathatják az útjukat,  ha egészségesek, és a ha a célországba is beléphetnek. Amíg ez nem tisztázott, nem engedik be őket az országba - mondta.

Jelenleg 13 435 ember van hatósági karanténban, valamint 10 3305 ellenőrzést hajtottak végre a rendőrök. Hozzátette: a fővárosi rendőrök "csoportképző helyeket" tapasztaltak Normafán, a Városligetben és a Margit-szigeten is, a XIII. kerületben pedig egy illegális gyorsulási versenyt is fel kellett számolniuk. 

Mint mondta: a Király utcában és a Gellért téren is büntettek, 24 feljelentést és 14 helyszíni bírságot szabtak ki, valamint 64 feljelentést tettek országszerte a boltok nyitva tartása miatt. Emellett egészségügyi maszkokat és fertőtlenítőszereket áruló csalót is feljelentettek a rendőrök.

Ha karanténban lévőnek vásárlunk, akkor csak az ajtó elé tegyük az árut

Müller Cecília a vásárlás közbeni és utáni óvintézkedésekről szólva azt mondta: ellenőrizzük, hogy szennyezett-e az áru, ha nem, akkor se tapogassunk feleslegesen. Nem feltétlenül kell kesztyűt használni, de a vásárlás után fertőtlenítővel töröljük át és mossuk meg a kezünket.

"Ha másnak, például házi karanténban lévőknek vásárlunk, akkor ne személyesen adjuk át a bevásárlást, hanem csak helyezzük az ajtó elé"

- mondta.

A maszkviselésre vonatkozó kérdésre válaszolva Müller közölte:  alapvető szabály, hogy aki beteg, ne menjen közöségbe, ne hagyja el a lakását. Amennyiben a viselő biztonságérzetét növeli, akkor hordjon maszkot: "aki kimegy az utcára, és jól viseli a maszkot, és nem nyúlkál hozzá, akkor ennek nincs akadálya" - tette hozzá.

Újságírói kérdésekre válaszolva közölte:

  • jelenleg elegendő a laboratóriumi kapacitás;
  • semmiképpen sem jó ötlet még az udvaron sem baráti összejöveteleket szervezni;
  • szappannal csak folyóvízben kell kezet mosni és bármilyen szappan jó ehhez, de lehetőleg folyékonyt használjuk;
  • számos gyógyszeres kísérlet, próbálkozás és kutatás zajlik jelenleg is;
  • megerősítette, a stressz az immunrendszer befolyásolásával negatívan hat az egészségre, érdemes otthoni tornával oldani ezt
  • Kiss Róbert közölte: a kijárási korlátozás kapcsán még elemzik az adatokat, az operatív törzs szerdán tesz javaslatot arra; hogy szigorítsanak vagy enyhítsenek rajta;
  • Müller közölte: az összes fertőzött 12 százaléka egészségügyi dolgozó. Mint mondta: "a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozók veszélyeztetettebbek rájuk nagyon kell vigyázni";
  • közölte: még ellenőrizni kell, hogy a BCG oltás valóban véd-e a koronavírus ellen, "amennyiben ezt tudományosan igazolják, akkor Magyarország kis előnyt élvez, hiszen az itthon kötelező oltás".