Tényleg közmunkásnak és katonának küldi a munkanélkülieket a kormány

Tényleg közmunkásnak és katonának küldi a munkanélkülieket a kormány

Megemelik a közfoglalkoztatottak számát a jelenlegi 90 ezerről azért, hogy munkát adhassanak a munkanélkülieknek. Akinek nem közmunka jut, az mehet a Honvédséghez katonának, ennek érdekében megemelik a szerződéses katonák számát is – jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Akinek sem a közmunka, sem a katonaság nem jó, az a munkanélkülisége alatt teljes mértékben az állam által finanszírozott módon képezheti át, vagy tovább magát a felnőttoktatásban.

Gulyás jó eredménynek értékelte, hogy a gazdaságvédelmi intézkedés keretében mintegy 3000 cég 44 ezer munkahely megtartására vállalt garanciát. Eközben a vállalkozások számára uniós ösztönző támogatások is rendelkezésre állnak 800 ezer eurós küszöbbel, Magyarországon ezt már 50 milliárd forint értékben igényelték, ezért a keretet a további munkahelyek teremtése érdekében megemelik - mondta.

A kormány a kilakoltatások megakadályozása érdekében rendelettel szabályozza azt is, hogy a bérleti jogviszonyokat a veszélyhelyzet végéig magánszemélyekkel szemben sem mondhatják fel sem az önkormányzatok, sem pedig az állam.

A miniszter értékelte az érettségi eddigi tapasztalatait is, szerintük a vizsgák első szakaszát nehézségek nélkül sikerült lebonyolítani.

Nincs börtönben a pesti

Tisztázták továbbá, hogy a budapestiek is elhagyhatják a várost, ha vidékre szeretnének utazni. A kormány álláspontja az, hogy ha valaki az életben lévő rendelet értelmében ingatlanát elhagyhatja, akkor az a várost is elhagyhatja, egyben más ingatlanait is meglátogathatja. Emellett azonban fokozottan figyelni kell a biztonsági utasítások betartására.

Müller Cecília szerint igénybe lehet venni a fürdőhelyeket, de csak a szigorú szabályok betartásával

A legfrissebb adatok ismertetésével kezdte napi szokásos sajtótájékoztatóját az operatív törzs, ahol a tisztifőorvos, Müller Cecília elmondta, hogy napról-napra csökken az új fertőzöttek száma, ezért van ok a bizakodásra. Az adatok szerint: 3150 főre nőtt a hazánkban a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, 10 fővel emelkedett az elhunytak száma, ugyanakkor 801 személy már felgyógyult a betegségből, míg jelenleg 50-en vannak lélegeztetőgépen.

A kormány ajánlása és kommunikációja jelentősen megváltozott az elmúlt hetekben, ma már nyíltan kiállnak a maszkviselés mellett is:

Gulyás Gergely azt mondta, a boltokban és a tömegközlekedésben az arc elfedése továbbra is feltétlenül szükséges a fertőzés mérsékléséhez.

Budapest újraindítása továbbra is szakmai kérdés, ugyanakkor a kormány várja Karácsony Gergely észrevételeit és javaslatait. Ha a főpolgármester változtatni szeretne a szabályokon, ők nyitottak a tárgyalásra – jelezte Gulyás.

Akár őszig üresen állhatnak a kórházi ágyak

Újságírói kérdésre elmondták, hogy az egészségügyben elsőként –ahogy az hétfőtől megtörtént- az alapellátást és a járóbeteg-ellátást építik vissza, az azonban nem derült ki, hogy a felszabadított kórházi ágyakat meddig akarják üresen hagyni, pedig a kérdés ez lett volna.

Gulyás Gergely arról beszélt, a legjobbakat kell remélni, de ameddig nem lesz oltóanyag a koronavírussal szemben, és amíg reális veszélye van ősszel egy újabb hullámnak, addig az egészségügyet fel kell készíteni a tömeges megbetegedésekre. Egy másik kérdésre elmondta, tudomása szerint a pozitív magyar rekorder egy 97 éves beteg, akt a Szent János kórházban gyógyítottak meg.

Külpolitikai témákra is kitértek: az Európai Néppárt és Orbán Viktor közötti csörte kapcsán Gulyás arról beszélt, hogy több néppárti vezetőtől is bocsánatkérést várnak, köztük Donald Tusktól, az Európai Néppárt (EPP) elnökétől. Arra a kérdésre azonban nem válaszolt, hogy volt-e már valaki, aki bocsánatot kért a magyar miniszterelnök levele után.

Senki nem tudja, mekkorát bukik a gazdaság

A magyar gazdaság várható teljesítménye kapcsán „össznépi tippjátéknak” nevezte a miniszter a különböző várakozásokat. Az európai recessziót 7,4 százalékra várják, a magyart 7 százalékra, de a magyar kormány abban bízik, hogy ennél jobb eredményt érnek el.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő emellett arról beszélt, hogy akár már júniusban újraindulhat a vidéki turizmus. Ugyanakkor függetlenül attól, hogy a környező országok mennyire nyitják meg határaikat, a kormány azt szeretné kérni az emberektől, hogy pihenésük céljaként inkább magyar településeket válasszanak, hiszen ezzel a hazai gazdaságot és munkahelyeket is támogatják. A külföldről hazatérő személyek kéthetes karantén-előírása egyelőre fennmarad.

Az újságírói munkát ellehetetlenítő, közérdekű adatigénylési határidőt 15+15 napról 45+45 napra megnövelő intézkedéssel kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, hogy a koronavírus miatti intézkedések közepette másodlagos fontosságú egy adatigénylés, így a módosítással tehermentesíteni akarják az intézményeket, példaként következetesen csak a kórházakról beszélt, pedig ez másokat is érint. Ez azt jelenti, hogy fontos ügyekben akár három hónapot is várniuk kell a szerkesztőségeknek arra, hogy információkhoz jussanak.

A szülőket érintően fontos részlet lehet, hogy a kormány vélhetően jövő hét szerdán dönt arról, engedélyezni fogják-e a nyári táborokat.

A minisztert kérdezték a BMW debreceni gyáráról is, ezzel kapcsolatban azt mondta, még nem látnak tisztán az ügyben, de Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyalni fog a vezetőkkel, akik már megerősítették, hogy a beruházás nincs veszélyben, legfeljebb tolódik egy évet. Ez azt jelentené, hogy 2023 helyett 2024-től termelhet a gyár.

Reagáltak a Freedom House jelentésére is, miszerint Magyarország már a hibrid rezsim kategóriában szerepel: a miniszterelnökséget vezető miniszter ezt a mérést egyszerű politikai támadásnak tituálta, szerinte a szervezet valójában Soros Györgyhöz köthető.