Ismét ezrek tüntettek a korlátozások ellen Németországban

némethatár

Berlinben és több német nagyvárosban is ezres nagyságrendben vonultak utcára a járványügyi szabályozás ellen tüntetők. 

Berlinben a rendőrség külön igyekezett megakadályozni, hogy ismét elvegyüljenek a tüntetők között bajkeverésről ismert erőszakos futballhuligánok. Nagyjából kétszáz embert igazoltattak és vettek őrizetbe ideiglenesen. A szórványos dulakodásokban két rendőr megsebesült.

Az utóbbi hetekben sem voltak mindig békések a járványügyi korlátozások elleni tüntetések. Így például május elején egy berlini demonstráción - amelynek részvevői a sajtószabadság általuk vélt korlátozását is kifogásolták - többen rárontottak a ZDF országos köztelevízió Heute Show című szatirikus magazinműsorának stábjára, a csatorna öt munkatársa megsebesült, négyet kórházba kellett szállítani.

A tüntetéseken egyéb sajátos nézeteket is kifejtenek. Az egyik jellegzetes véleményáramlat szerint az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezést a magánalapítványa révén jelentékeny összegekkel támogató Bill Gates valójában "egészségügyi diktatúra" kialakítására törekszik, és olyan vélemény is hallható, amely szerint Angela Merkel kancellár úgynevezett gyíklények irányítása alatt tevékenykedik.