Helyes: kattintásvadász, pénzsóvár rémhírterjesztő ellen emeltek vádat

Helyes: kattintásvadász, pénzsóvár rémhírterjesztő ellen emeltek vádat

Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség egy férfi ellen, aki álhíreket közölt a koronavírus-járvány magyarországi megjelenéséről januárban – közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleménye szerint a 30 éves férfi

saját, megtévesztően egy kereskedelmi televízió híradójának weboldalára hasonlító honlapján

valótlan tényeket közölt valós újságcikként feltüntetve. A vádlott arról írt, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ bejelentette, Magyarországon megjelent a vírus, többen meg is haltak, és a külügy tájékoztatása szerint az összes Kínába tartó repülőgépjáratot törölték.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfi másnap újabb cikket tett közzé, amely szerint egy magyar nő az V. kerület közterületén hirtelen meghalt, az országos tisztifőorvos szerint koronavírus gyanúja miatt, és Magyarország fertőzött övezetnek számít. A cikkbe a vádlott ismét megtévesztő képet ágyazott, amelyen a Nyugati Pályaudvar környéke volt látható a villamost megállító, megkülönböztető jelzést használó rendőrautóval és a síneken intézkedő személyekkel. A nyilvánosság számára elérhető cikkeket a vádlott a közösségi médiában is megjelenítette, ahol azokat több ezren megosztották. A cikkeket megosztó, illetve olvasó személyek közül több százan félelmet és szorongást kifejező hangulatjelekkel, illetve kommentekkel fejezték ki aggódásukat. 

A férfi a szövegbe megtévesztő képeket ágyazott, és a cikkeket megjelentette a közösségi médiában is, ahol azokat több ezren megosztották. A közzétett cikkek és az azokban található, pánikkeltésre alkalmas álhírek a magyar lakosság nagyobb csoportjához jutottak el, az emberekből zavart és nyugtalanságot váltottak ki – írta a fővárosi főügyész.

Hozzátette:

a férfi célja az volt, hogy a honlapon elhelyezett hirdetések után bevételt szerezzen, amelynek összege a kattintások számától függött.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a férfit azonosította és gyanúsítottként hallgatta ki. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett közveszéllyel fenyegetés miatt vádat emelt, és indítványozta, hogy a bíróság a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottra tárgyalás nélkül, büntetővégzésben szabjon ki felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést.