Mester Csaba: Nem a bűnt védem, hanem egy embert, aki bűnt követett el

Mester Csaba: Nem a bűnt védem, hanem egy embert, aki bűnt követett el

Ezzel indokolta a pedofil képek, illetve videók birtoklásával vádolt Kaleta Gábor ügyvédje, hogy felfüggesztett börtönbüntetés ellenére, - amivel az ügyész is elégedett volt - enyhítésért fellebbezett. Az RTL Klub-nak nyilatkozó Mester Csaba a riportban ehhez még annyit tett hozzá, hogy

Sokakat megkísért az ördög...

- mondta az ügyvéd.

Jogilag ugyanakkor nehezen értelmezhető, hogy Mester Csaba szavai alapján, Kaleta Gábort az ördög kísértette meg, amikor a 19 ezer gyermekpornográf felvételt letöltötte és nézte a számítógépén, sőt szerinte ez bárkivel előfordulhat. Ekkor következett az a kijelentés Mester Csabától ami a kommentek alapján, legalább annyira kiakasztotta az embereket mint a fellebbezés.

Hál' Istennek, vagyok olyan kényelmi pozícióban, hogy ne kényszerüljek csak pénzért bármit elvállaljak.

- mondta Mester Csaba cáfolva, azt az általános véleményt, hogy nagy összegű honoráriumért vállalta el Kaleta védelmét. Az ügyvéd szerint Kaleta Gábor megbánta a tettét ezért méltó arra, hogy megfelelő hatékony védelmet kapjon.

Közben kiderült, hogy meglehetősen ellentmondásos módon az ügyvéd tagja, illetve segítője a Fehér Liliom Egyesületnek. Ez a civil szervezet éppen olyan gyermekeken segít, akik szexuális bántalmazásnak voltak kitéve.

Ez semmilyen módon nem ellentétes a hivatásom gyakorlásával.

- mondta Mester Csaba. Másként látja ezt ugyanakkor Kugler Gyöngyi a Fehér Liliom Egyesület szakmai vezetője.

Szerencsés megoldás lenne, ha Mester Csaba távozna az egyesületből. Ez az egész most nagyon kellemetlenül érinti az egyesületet. Folyamatosan kaptuk a felháborodott leveleket, még gyalázkodókat is, ezért felfüggesztettük a honlapunk működését és hamarosan egy közleményt is kiadunk.

- mondta Kugler Gyöngyi.

Kaleta Gábor pedofil ügye egyébként nemcsak jogi viszonylatban folytatódik. A politikusok, kormány és ellenzék a Btk. szigorítását követelik. 

Ugyanakkor kormányoldalon sokáig mélyen hallgattak a Kaleta ügyről és csak utólag derült ki, hogy a volt perui nagykövetet a TEK hozta haza nagy titokban, majd szintén titokban kirúgták a külügytől. A kormány csak az Index idén februárban megjelent leleplező cikke után beszélt Kaleta Gábor pedofil ügyéről. Emellett a közfelháborodás nyomán ma este 6 órára civil szervezetek tüntetést tartanak a Pesti Központi kerületi Bíróság Markó utcai épülete előtt.