"Ez így nem lesz sikeres" - komoly garanciákra van szükség a vasúti átszervezésekhez

MÁV

„A közösségi közlekedés rendszerében jelentős változások történtek az elmúlt hetekben. A legfontosabb változás, hogy július 15-től a Volánbusz Zrt. esetében a MÁV-Start Zrt. gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Utóbbi vezérigazgatója komoly további változásokat vetített előre

- kezdte online sajtótájékoztatóját dr. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, aki a közlekedési ágazatok összehangolása kapcsán árulta el pártja kételyeit és megoldási javaslatait.

Ahogy azt a frakcióvezető hangsúlyozza, a közösségi közlekedés rendszere egy stratégiai ágazat, ami alapvetően határozza meg az ország működését és jövőjét. Világos, hogy évtizedek óta hiányzik egy átfogó közlekedési reform, ami a jelenlegi rendszer helyett egy valóban hatékony és az utazóközösség számára jól működő, nagyobb ellátást biztosító közlekedési rendszert hozna létre.

Szerinte még ilyen késések után sem lehet a fű alatt érdemi egyeztetések nélkül egy ilyen reformot sikeresen végrehajtani. A cél az utazóközönség jobb ellátása, és egy olyan közlekedési rendszer kialakítása volna, ami biztosítja a kiegyensúlyozott területi fejlődést, miközben biztosítani tudja a környezeti fenntarthatóság feltételeit is.

Ez egy olyan feladat, ami parlamenti ciklusokon ível át, vagyis ez nem képezheti pártpolitikai viták tárgyát. Itt egy alapvető szakmai minimumban kell tudni megegyezni – tette hozzá.

Keresztes László Lóránt

Az irány jó, de nincs garancia a hatékony megvalósításra

Az LMP politikusa bár bírálja a kormány utóbbi időben hozott döntéseit a közösségi közlekedéssel kapcsolatban, azért akadnak olyan tervek, amivel egyetért. Ugyanakkor vannak olyan alapvető kérdések, amik kapcsán nincs információ, vagy egyszerűen nincs rá garancia.

„Egyetértünk abban, hogy a közlekedési ágazatokat össze kell hangolni egymással, ahogy azzal is egyetértünk, hogy egy tarifaközösséget kell létrehozni.”

Másfelől viszont az LMP nem lát garanciát:

Utóbbi döntése a kormánynak a frakcióvezető szerint bizonyíték arra, hogy

a kormány valótlanságot kommunikált, hiszen nem a járványügyi helyzet miatt tettek lépéseket.

A megoldásra már évek óta létezik javaslat

Az LMP még évekkel korábban tett egy javaslatot egy közlekedési egyeztetési fórum kialakítására, ami teret adott volna a megfelelő szakmai és munkavállalói szervezetekkel való egyeztetésre. Ezt a javaslatot most újra benyújtják, így lehetőség nyílna arra, hogy a kormányzat és a különböző szervezetek között kialakulhasson egy szakmai- szakpolitikai fórum.

„Lehessen egyfajta szakmai vitát folytatni ezekről a következő években végrehajtandó közlekedési reformokról”

- húzta ki.

A helyi közlekedést ebbe a rendszerbe kellene integrálni, miközben a közlekedés finanszírozási rendszert ki kell alakítani, hiszen a mai struktúrában az önkormányzatok ezt nem fogják tudni finanszírozni – vélekedik a frakcióvezető a helyes irány megtalálásáról.

„Hirtelen jöttek ezek a kormányzati szándékok, ez így nem lesz sikeres, hiszen érdemi egyeztetések kellenek. Vannak pozitív irányú elmozdulások nyilatkozatok tekintetében, ugyanakkor még mindig nem látjuk az egységes szakmai koncepciót, ami garantálná a valóban jól működő gazdasági és környezeti szempontból is fenntartható közlekedési rendszer kialakulását”

 - közölte a politikus.