A gyatra termés miatt nagyon drága lesz a szilva és az összes nyári gyümölcs

A gyatra termés miatt nagyon drága lesz a szilva és az összes nyári gyümölcs

Ilyen gyenge termésünk az elmúlt 25-30 évben nem volt.

- nyilatkozta az Alfahírnek az idei szilva termésről Apáti Ferenc, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. A szakember szerint a mostani előrejelzések alapján a tavalyi átlagosnak tekinthető 65 ezer tonnás eredményhez képest, most a 6400 hektáron csak a harmada, körülbelül 20-25 ezer tonna szilva várható.

Lesznek olyan szilva ültetvények, ahol idén nem fognak szüretelni, mert tavasszal minden elfagyott. Kajszibarackból és őszibarackból is csak az átlag negyede várható, de hasonló a helyzet a cseresznyénél és a meggynél is.

- közölte Apáti Ferenc.

Ennek eredményeképpen magas a gyümölcsök fogyasztói ára. A szilva kilója 500-600 forint lehet majd, a kajszi és az őszbarack szezonjának közepén tartunk, de nem valószínű, hogy a hátra lévő néhány hétben olcsóbb lenne és ugyanez tapasztalható a cseresznye és a meggy esetében is.

A szilva tekintetében dupla árnál a fél termés még kijöhet nullszaldóra, de az ennél kevesebbet vagy akár semmit sem produkáló gazdálkodóknak ráfizetés lehet az idei év.

- tette hozzá Apáti Ferenc a a FruitVeb alelnöke. 

A FruitVeB értékelése szerint idén tavasszal nagyon sok, térségenként 15-18 fagyos éjszaka volt, március 22-étől május közepéig pedig több hullámban jelentős fagykárok érték a gyümölcsültetvényeket. Ezen túlmenően a rendkívül aszályos tél végi, kora tavaszi időjárás a legtöbb termőhelyen tovább rontott a helyzeten.

A hazai szilvatermés 75-80 százalékát a belföldi piacon, illetve a feldolgozó-iparban értékesítik, 20-25 százalék pedig exportra kerül. A hazai friss szilvafogyasztás alacsony, 1,3 kg/fő/év körüli, de emellett jelentős az ipari feldolgozás, leginkább lekvár, befőtt és pálinka formájában.

Jó lesz az idei dinnyetermés.

- mondta el az Alfahír kérdésére Ledó Ferenc a FruitVeB elnöke. Az időnként hűvösebbre forduló időjárás miatt "szétszakadozott" a magyar görögdinnye érése, ami a szakemberek szerint jó, mert folyamatos lesz majd az ellátás.

Gyakorlatilag megkezdődött a dinnye szüret. Idén jó minőségű finom édes dinnye várható, körülbelül 160-170 ezer tonna. Ebből legfeljebb 40-50 ezer tonna mehet importra, a többi a hazai fogyasztói keresletet elégíti ki.

- közölte Ledó Ferenc.

Dinnyéből tehát nem lesz hiány és ha marad a jó idő, akkor az árak is kedvezőek maradhatnak egészen szeptember végéig. A nyári gyümölcsök tekintetében azonban a termelők már nehezen vészelnének át egy újabb gyenge termést produkáló szezont.