Tömegtüntetést szervez a belarusz ellenzék

Tömegtüntetést szervez a belarusz ellenzék

Tömegtüntetést szervez az ellenzék vasárnap Minszkben - jelentette a Nexta független hírportál, Aljakszandr Lukasenka elnök pedig hétfőn Moszkvában orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal tárgyal.

"Ez a menet igen jelentős és szokatlan lesz"

- írták a szervezők a Nexta Telegram-oldalán pénteken a vasárnapra tervezett megmozdulás kapcsán.

A múlt héten tízezrek vettek részt Minszkben az augusztus 9-én vitatott tisztaságú szavazáson hatodik mandátumára megválasztott Aljakszandr Lukasenka lemondását követelve. A tüntetők egy része az elnök minszki rezidenciájához is felvonult. Egyes megfigyelők becslése szerint a tömeg létszáma meghaladta a százezret.

A mostani vasárnapi megmozdulást, amelyet a "Hősök menete" néven tartanak, Marija Kalesznyikava őrizetbe vett ellenzéki vezető tiszteletére tartják, akit a támogatói szerint maszkot viselő ismeretlenek raboltak el Minszk belvárosában a hét elején, majd megpróbálták erővel kitoloncolni Ukrajnába.

"Nem engedjük meg, hogy a bűnösök azt higgyék, a fehéroroszok valaha is megbocsátják a bűneiket"

- mondták a tüntetés szervezői.

A 38 éves Kalesznyikava a békés hatalomátadásról való tárgyalás céljából létrehozott ellenzéki koordinációs tanács elnökségének egyik tagja, a rendszer megdöntésére irányuló kísérlettel vádolják.

Az elnökválasztás óta naponta vannak tüntetések Fehéroroszországban, miután mind az ellenzék, akárcsak európai uniós vezetők azzal gyanúsítják az ellenzői által Európa utolsó diktátorának nevezett Lukasenkát, hogy a hatalma védelmében elcsalta a választásokat.

Kalesznyikava Szvjatlana Cihanouszkaja szoros szövetségese. Cihanouszkaja a második helyen végzett Lukasenka mögött az elnökválasztáson a hivatalos eredmény szerint. Támogatói szerint ténylegesen ő nyerte meg a választást.

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő közölte, hogy Aljakszandr Lukasenka hétfőn Moszkvába látogat, ahol Vlagyimir Putyin elnökkel tárgyal. A fehérorosz államfőnek ez lesz az első külföldi látogatása az elnökválasztás óta.

A tárgyalások eleje nyilvános lesz, de nem lesz sajtótájékoztató, és nem írnak alá dokumentumokat sem

- közölte Peszkov újságírókkal.

Oroszország Minszk legszorosabb szövetségese, és Putyin a múlt hónapban megígérte, ha Lukasenka kéri, rendvédelmieket küld Minszkbe a tüntetések elfojtására.

Eddig legalább 7000 tüntetőt vettek őrizetbe. Az ENSZ 450 jelentést kapott kínzásokról és más visszaélésekről.
    
Stephen Biegun amerikai külügyminiszter-helyettes közölte, hogy az Egyesült Államok - egyeztetve az Európai Unióval - néhány napon belül szankciókat jelent be fehérorosz vezetők és esetleg egyes vállalatok ellen is. Közölte, hogy a pénzügyminisztérium is visszavon bizonyos működési engedélyeket, amelyeket az elmúlt években bocsátottak ki egyes Fehéroroszországgal folytatandó tranzakciókra.

"Az augusztus 9-i választás óta Fehéroroszország vezetőjének nincsen legitimációja"

- mondta Biegun újságírókkal tartott virtuális sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy "tűrhetetlen" a tiltakozókkal szembeni erőszak szintje. "Ezt a magatartást mi és az európai partnereink nem fogjuk büntetlenül eltűrni" - mondta.