Egészen megdöbbentő publicisztika jelent meg a kormánypárti irányítás alá került Magyar Nemzetben. A szerző, bizonyos Felföldi Zoltán azt kritizálja, hogy Karácsony Gergely főpolgármester állatvédelemért felelős főpolgármesteri megbízottat nevezett ki. Írásában azonban nem az az elképesztő, hogy megkérdőjelezi egy ilyen poszt szükségét, mert azt valószínűleg csak kérték tőle fentről. Hanem sokkal inkább az a rejtett sötétségéből előtörő morális torzulat, amivel érvelni próbál.
Állatvédő szervezetek rendszeresen hangsúlyozzák, hogy az állatok védelme lényegében két okból fontos: az egyik az, hogy a szükségtelen, öncélú bántalmazás (tehát nem a vágóhíd működése, vagy a patkányirtás, stb.) egyszerűen nem elfogadható egy modern társadalomban. De ezt igazából magunktól is érezzük. Már aki. A másik az, hogy az erőszakra hajlamos emberek jellemzően először az állatokkal kezdenek el fizikailag is kegyetlenkedni, utána jönnek társas kapcsolataik: tehát az emberek. Ezért is jó mérőfok az állatvédelem, és ezért is jelenthet jó gátat, ha ezt a folyamatot hatékonyan el tudják fojtani már az elején. Mint egy kapudrogot.
Ezzel ellentétben lássuk, mit gondol a kormánylap publicistája:
- Az állatvédelmi megbízott kinevezése nem más, mint pótcselekvés.
- Az állatvédelem valószínűleg nem kerülne be az első tíz, legfontosabb budapesti ügy közé.
- Az állatvédelmi megbízott kinevezése ezért súlyos aránytévesztés.
- Nem tiszta, hogy milyen állatot védünk és kitől? (Szerinte csak arról lehet szó, hogy valaki még csontot ad a kutyájának.)
Majd eljut odáig, hogy:
- Az elsőre mosolyt fakasztó intézkedés nem más, mint harci cselekmény egy ideológiai háborúban.
- Abban az ideológiai háborúban, amiben a normalitás, a rend ellen harcolnak.
- Ebben a háborúban a progresszív liberális rohamosztagok most éppen az állatok jogaival támadják a mi világunkat.
De meg is magyarázza:
- Az állatoknak nincsenek jogaik, mert nincsenek jogok kötelességek nélkül. Az állatoknak pedig kötelességeik sincsenek. (Így bizonyára – merül fel a kérdés – egy kötelességekkel nem rendelkező kisgyermeknek, vagy egy cselekvőképtelenné vált személynek sincsenek jogai. Mindegy, ne zavarjuk össze a drága elmét.)
És ami a valóság:
Lássuk röviden, hogy valójában miről szól a hétköznapi állatvédelem, mert a kormánylapba engedett zavaros sorok szerzője láthatóan nem érti:
- Szól az öncélú állatkínzásról, például, amikor szétvernek egy kutyát, kazánba dobnak egy macskát, hagyják belenőni a nyakörvet az állat húsába, vagy nem etetik, itatják rendesen. Legyen az haszonállat, vagy házi kedvenc.
- Szól az elhagyott, kóbor állatok megmentéséről, beleértve a szaporulatot is. Vagy az ivartalanítási akciókról, hogy ne legyenek feleslegesen, kínhalálba születő kutyák és macskák a városban.
- Szól arról, hogy az emberi társadalom csak a lehető legkevesebb szenvedést okozza a környezetének, és legyen norma a kegyesség azokkal szemben, akik ki vannak nekünk szolgáltatva.
De nem, arról a szellemi és erkölcsi nívóról valóban nem szól, hogy valaki ezeket a normákat csak azért megkérdőjelezze, hogy elégedettek legyenek harciasságával a megbízói. Ahogyan arról sem, hogy valaki értéktelennek állítsa be olyan hétköznapi hősök erőfeszítéseit, akik ingyen, család és munka mellől kelnek útra akár az éjszaka közepén is azért, hogy megmentsenek egy állatot.
Könnyű lenne idegből mutogatni, hogy „látod, ezek ilyenek”. De én hiszem, és nem akarom elengedni a hitet, hogy ez a színvonal még kormánynak is vállalhatatlan. Bárcsak kimutatnák végre, hogy tényleg az.