Az ellenzéki pártok elutasítják Hadházy Ákos kijelentéseit

Az ellenzéki pártok elutasítják Hadházy Ákos kijelentéseit

Közös közleményt adtak ki az ellenzéki pártok (DK, LMP, Jobbik, Momentum, MSZP, Párbeszéd) azután, hogy Hadházy Ákos a vasárnapi választás után korrupcióval vádolta meg az ellenzék jelöltjét, Bíró Lászlót. 

A közlemény szerint: "természetesnek tartjuk, hogy egy sokszínű ellenzék köreiben akadnak viták, nézeteltérések, félreértések. Különösen igaz ez most, amikor hitet tettünk egy közös program, egy közös ajánlat mellett abból a célból, hogy leváltásuk az embertelenség és az aljasság semmitől sem visszariadó kormányát. Ugyanakkor elengedhetetlenül fontos az is, hogy az amúgy is feszültséggel túlterhelt közéletet ne mérgezzék félinformációkból, tájékozatlanságból, tévedésből fakadó burkolt gyanúsítgatások, amelyek igazságtartalmát nincs módunk vizsgálni."

Legnagyobb sajnálatunkra most éppen ez történt, emiatt kötelességünk rögzíteni: a rendelkezésre álló információk alapján nem állják meg a helyüket azok az állítások, amelyeket Hadházy Ákos tett Bíró László szerepvállalása kapcsán.

Kunhalmi: az MSZP-t nem kereste Hadházy, és a Fidesszel szemben gyengít bennünket

"Egyre kevésbé értek vele egyet, főleg, hogy ezt nyilvánosság előtt teszi, ez nagyon sokat árt az együttműködésnek, és rombolja a reményt az összefogásban, és a Fidesszel szemben gyengít bennünket" - erősítette meg az Alfahír érdeklődésére kedd reggel Hadházy Ákossal kapcsolatos kijelentéseit Kunhalmi Ágnes.

Hadházy Ákosnak maga Bíró László ajánlotta fel – Szabó Gábornak, a Jobbik kampányfőnökének teljes egyetértésével és támogatásával –, hogy otthonában betekintést nyerhet minden olyan iratba és dokumentumba, amelybe óhajt, és kérdéseket is föltehet neki. Miután a húszperces, kampányhajrában beiktatott látogatás megtörtént, Hadházy Ákos megnyugodva távozott Bíró László otthonából. Ami ezek után történt, arra nehéz magyarázatot találni – kiváltképpen azért, mert a pártvezetők közül senkit sem keresett meg –, mindenesetre Hadházy Ákos médiában tett, több helyen egymásnak is ellentmondó kijelentéseit visszautasítjuk.

Politikai közösségünk számára a legfontosabb feladat, hogy előre tekintsünk, és folytassuk a közös felkészülést a 2022-es választásokra: a múlt vasárnapi időközi választás eredményének elemzése után levonjuk a megfelelő konzekvenciákat, és kiérlelt, jó ajánlatot tegyünk Magyarország számára. Hisszük, hogy Hadházy Ákos továbbra is politikai közösségünk tagja, és hisszük, hogy közös munkánk eredményeként 2022-ben leváltjuk az Orbán-kormányt" - olvasható a közleményben. 

„Hadházy Ákos addig küzdött a hazug közmédia ellen, míg végül olyanná nem vált, mint ők"

Hadházy Ákos vasárnap este, a szerencsi időközi választást követően a közösségi oldalán gyakorlatilag megvádolta Bíró Lászlót, Borsod 6. ellenzéki képviselőjelöltjét. Hadházy Ákos a csernelyi varrodával kapcsolatban vizsgálódott. Érdemes megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy a kormánypárti híresztelések miatt Bíró László bírósághoz fordult.