(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
„Kormányfőhöz közeli körökből értesültünk arról, hogy…”
Mielőtt bármit írnék a legújabb kormány-Mazsihisz csörtéről, szeretném megkérdezni, hogy miféle cikk kezdődik így? Ad magára valamit egy sajtóorgánum, ami ennyiből egy cikket ír? Mert annyira átlátszóan csak az köszön vissza ebből a szövegből, hogy az orbáni sajtócsapatban odafüttyentettek a Mandinernek, hogy „hé, elmúltak az őszi ünnepek, szóljatok már be ezeknek a zsidóknak valamit, hadd tudják, hogy hol a helyük!”. És erre a Mandiner szerkesztői csapata szolgalelkűen vagy átszellemült lelkesedéssel már pattan is a billentyűzet mögé. Hát, gratulálok az újságírói tartáshoz, fiúk!
A tárgyra térve, a Mandiner tehát arról „értesült” – szinte látom, ahogy izzasztó tényfeltáró munkával jutottak ehhez az információhoz –, hogy Orbán Viktor elégedetlen volt Heisler András Mazsihisz elnök egyik nyilatkozatával. Már bocsánat, de kit érdekel? Mi köze a magyar miniszterelnöknek ahhoz, hogy az egyik magyar egyház feje miként szólal meg? Kit érdekel a véleménye? Tartsa meg magának! Miniszterelnökként csöppet sem dolga minősítgetni az egyházfők szerepvállalásait.
Nem emlékszem, hogy Orbán Viktor odaszólt volna Köves Slomónak, amikor az kóserszilvára hívta Vona Gábort. Nem emlékszem, hogy Orbán Viktor odaszólt volna OsztieZoltán atyának, hogy az a Bíró Lászlónál sokkal rombolóbb kijelentéseket tevő Mi Hazánk politikusainak tüntetésénszólalt fel! Emlékszem viszont, hogy Osztie homofób kijelentéseit ünneplik a propagandában. Ahogy arra is emlékszem – mondjuk nem kell rá visszaemlékeznem, mert ez a jelen része –, hogy a Mi Hazánk politikusai szeretve tisztelt vendégei a propagandamédiának. A „nyíltan rasszista Mi Hazánk folyamatos közmédiás és KESMA-s szerepeltetése” ellen pedig már maga Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija is tiltakozott.
Ha már a Mandiner „értesüléssel” kezdte a cikkét, hadd osszak meg én is két értesülést, de nem a miniszterelnök, hanem a magyar katolikus egyház fejének közvetlen közeléből. Az egyik a piarista tanárok állásfoglalásával kapcsolatos, amiben február végén a NAT-ot(egyébként építő módon, az erényeit elismerve, a gyengeségekre rámutatva) kritizálták. A piarista iskolában tanító tanárok állásfoglalásának sorsáról sokat elmond, hogy már fel sem lelhető a neten, ugyanis a budapesti Piarista Gimnázium honlapján, amely azt megosztotta, már nem elérhető...Nagy felzúdulást keltett kormánytól független közéleti körökben az a stílus, ahogyan a minisztérium és ahogy a KDNP propagandaoldala, a vasárnap.hu kiosztotta az egyházi tanárok mértékadó megszólalását. A nyilatkozatot megosztotta a Magyar Kurír is, az egyház hivatalos portálja abból az okból kifolyólag, hiszen egyházi iskolák tanárai tették közzé a megnyilatkozást. Na de, nem megy ez ilyen könnyen!... Kit érdekel, ha egyházi és hiteles, hogy ha kormánykritikus!? Máris csörrent a telefon rögtön a prímási palotában, hogy ezt mégis hogyan képzeli a magyar katolikus egyház?! Kritizál?! Azonnal követelték volna a Magyar Kurír főszerkesztőjének menesztését, de Erdő Péter alkudozással elért annyit, hogy csak a cikket vették le.
A másik történet hasonlóan friss. Egy, a magyar katolikus egyház számára nagyon fontos városba kell ellátogatnunk, amely a Fidesz belső érdekharcaiból is fájdalmasan kivette a részét. Történt ugyanis, hogy a város egyik plébánosa nem akart harangozni június 4-én. Nem akart, és nem is harangozott. Csörrent a telefon ismét a prímási palotában, de nem ám a város polgármestere, nem fideszes országgyűlési képviselője, hanem maga a doktor miniszterelnök úr volt az, aki nem átallotta emiatt felhívni a bíboros prímást. A fekete autó ugyanott azért még nem jelent meg… Mindenesetre ma már más tölti be az adott plébániai szolgálatot abban a városban…
Ezt neked keresztény szabadság! Zsidó-keresztény szabadság… Egy pár nappal ezelőtti nyilvános beszélgetésen egy püspök osztotta meg aggodalmát, hogy ma komolyan meg kell fontolnia egy egyházi vezetőnek, ha kötelességének találná kritizálnia egy ügyben a hatalmat. Mert az egyháznak ugyan kötelessége keresztényként a mindenkori hatalom bírája lenni, de feladata önmagát is fenntartani, és vajon mivel árt többet, ha lemond a fennmaradást szolgáló támogatásról, vagy ha lemond a hitelességről. Ez a beszélgetés pedig hiába volt nyilvános, hiába közöltek róla hangfelvételt, és jelent meg róla cikk, a szereplő papok kérésére azonban csak megvágva lehetett azt közreadni.
Innen nézve igazán gyalázatos az, ahogy a doktor miniszterelnök úr csak úgy mellesleg, egyik propagandaoldalán a sok közül üzent a Mazsihisz elnökének, mert az nem átallott egy fideszes zsidózást is elítélni egy ellenzéki zsidózás mellett. Heisler András ugyanis elítélve Bíró László korábbi kommentjeit, megemlítette Raffay Ernőét is. Míg Bíró a propaganda rágalomtengerét kapta válaszul figyelmen kívül hagyva annak bocsánatkérését, Raffay (bocsánatkérés nélkül) a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. A Mazsihisz válaszolt is a miniszterelnök úr „megüzenésére” azzal, hogy nem kívánnak a politikai erők küzdelmében eszközzé válni.
Tragédiának tartom, hogy piti politikai haszon érdekében Orbán Viktor kést tesz a zsidó közösségek vezetőinek torkára, megüzenve azt, hogy meg ne találjanak bocsátani annak, aki bocsánatot kér. Miféle lelkület ez? És miféle lelkület az, amelyik pincsi kutyaként találja ugráltatni hazánk történelmi egyházainak vezetőit? Elönti a pír az arcomat a dühtől, ha arra gondolok, hogy mindezt keresztény köntösben teszi…! Attól tartok, hogy a miniszterelnök úr nem hisz abban a személyben, akinek a nevében ámokfutást végez, de ahogy él az Úr, úgy eljön majd az Ő dühének napja is…