Ötezer egészségügyi dolgozó jelezte, hogy azonnal felmondana

Ötezer egészségügyi dolgozó jelezte, hogy azonnal felmondana

Már több mint 5 ezer egészségügyi dolgozó jelezte a Magyar Orvosok Szakszervezeténél, hogy elhagyják pályát, és nem írják alá az új munkaviszonyról szóló szerződésüket - számolt be róla az RTL Híradó.

Kásler: a magyar egészségügyre a legnehezebb időkben is lehet számítani

A magyar orvosokra és egészségügyi dolgozókra a legnehezebb időkben is számítani lehet - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere egy Facebook-videóban. Kásler Miklós elmondta, egész életét a magyar egészségügyben élte le, ezért ismeri a magyar egészségügy teljesítőképességét, a magyar orvosok, és nővérek szakmai tudását, lelkiismeretességét.

A MOK-hoz folyamatosan érkeznek a jelzések, hogy az új, egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény januári életbe lépését sokan meg sem várnák, rögtön felmondanának.

Tóth Judit, a szervezet elnöke szerint nincsenek tartalékok a rendszerben, már az is katasztrófához vezet, ha 5-10 ember elmegy, de ha bekövetkezik a tömeges pályaelhagyás, akkor januárban összeomlik az egészségügyi rendszer.

Egyelőre a kormány nem hozott olyan szabályozást, ami tiltaná, hogy az ápolók felmondjanak

Ahogy az ismert, Orbán Viktor tegnapi bejelentése után ma ismételten különleges jogrend lépett életbe hazánkban, és bár az első szabályozások így is érintik az élet több területét is, az egészségügy kimaradt ezek közül. Pedig a kormányzat éppen most készül minden orvos, egészségügyi dolgozó és egészségügyben dolgozó számára új jogviszonyt bevezetni, megszüntetve a közalkalmazotti státuszukat.