Támogatást igényelhetnek a vendéglátás, a szabadidő, valamint a szálláshely-szolgáltató szektor munkaadói

Támogatást igényelhetnek a vendéglátás, a szabadidő, valamint a szálláshely-szolgáltató szektor munkaadói

Életbe léptek a gazdaságvédelmi támogatások a munkahelyek védelme érdekében – ismertette az operatív törzs szerdai tájékoztatóján Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, miniszterhelyettese. Kiemelte, mivel a szigorító intézkedéseket egyelőre 30 napra vezették be, ezek a támogatási formák is november hónapra vonatkoznak.

A vendéglátás és szabadidő szektorban adókedvezményekkel próbálnak a munkaadókon segíteni – mondta. Így a fenti időszakra

nem kell szociális hozzájárulási adót, illetve szakképzési és rehabilitációs hozzájárulást fizetniük, a kisvállalkozói adó hatálya alá tartozóknak pedig nem számítanak bele az adó alapjába a személyi jellegű kifizetések.

A támogatás mértéke a bruttó bér 50 százaléka, feltétele pedig, hogy

  • ne bocsássák el a munkavállalókat, és
  • fizessék ki a bérüket.

Schanda közölte, a támogatási igényeket a megyei vagy fővárosi kormányhivatalhoz kell benyújtani, akik azt 8 napon belül bírálják el. A részletes szabályok a munka.hu oldalon olvashatók.

A szálláshely-szolgáltatók számára a támogatás mértéke a november 8. és december 11. közötti időszakra

hivatalosan regisztrált foglalások utáni nettó bevétel 80 százaléka,

a folyósítás két feltétele pedig azonos az előzővel – ismertette Schanda.

Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese ismertette az éjféltől hatályba lépett szabályokat, ezekről itt írtunk részletesen:

Kedd este kihirdették a pontos szabályokat: szerdán már így kell élnünk

Kedd este a kormány kihirdette a legújabb védelmi intézkedéseket, melyek a Kormányzati Tájékoztatási Központ tájékoztatása szerint szerda nulla órától a következők: Este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lép életbe, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges.

Közölte, az este 8 óra utáni munkavégzéshez vagy munkába, illetve hazajutáshoz szükséges munkáltatói igazolást csak egyszer kell kitölteni, az visszavonásig érvényes, és rendőri intézkedés esetén át kell adni.

A maszkviselési szabályok megszegőivel szemben alkalmazható szankciókról ismertette, a helyszíni bírság 5-től 150 ezer forintig, ismételt szabályszegés esetén 200 ezer forintig terjedhet, míg a szabálysértési bírság mértéke elérheti az 500 ezer forintot is.

Müller Cecília országos tiszti főorvos hozzátette,

a maszkviseléssel nem a rendőrnek teszünk szívességet.

Rámutatott, mivel a járvány egy intenzív terjedési szakaszban van, elsősorban járványügyi szempontból kell fegyelmezettséget mutatnunk.

Szükség van a szabályok betartására ahhoz, hogy a járványgörbét ellaposítsuk, így csökkentsük ez egészségügyi ellátórendszerre nehezedő terhet.

Közölte azt is, mára a fekvőbeteg-ellátás is bekapcsolódott a koronavírus elleni küzdelembe, és ez a kapacitásbővítés a biztosíték arra, hogy mindenki megkapja a megfelelő ellátást.

Nehéz idők előtt állunk, nehéz idők jönnek

– figyelmeztetett a szakember.

Újságírói kérdésre Kiss Róbert leszögezte:

az éttermekbe a megrendelt ételért, italért maszkban továbbra is be lehet menni,

de csak addig szabad ott tartózkodni, amíg az elvitelre elkészített ételt, italt átveszik.