Veszélyhelyzet: egy új kormányrendelet alapján bármelyik egyetemet bezárhatják

Veszélyhelyzet: egy új kormányrendelet alapján bármelyik egyetemet bezárhatják

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányrendelet szerint rendkívüli helyzetben (közegészségügyi, közbiztonsági okból, természeti csapás, a tanév rendjét, a hallgatói jogok érvényesülését közvetlenül fenyegető, elháríthatatlan helyzet esetén) új szabályok érvényesek a felsőoktatásban - olvasható a Magyar Közlönyben.

Veszélyhelyzet idején az intézmény fenntartója – az Oktatási Hivatal tájékoztatása mellett – megállapíthatja, hogya tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei nem állnak fenn vagy nem biztosíthatóak, illetve azok nem ellenőrizhetőek általa.

A felsőoktatásról szóló törvényben foglaltaktól eltérően a döntés elleni keresetlevél benyújtásának nincs halasztó hatálya, azonnal végrehajtható.

Fontos még, hogy a rendkívüli helyzettel érintett félév, illetve tanév nem számít majd bele a tanulmányokba.

Ez december 8-án lép hatályba, a rendelet többi része azonban már csütörtöktől érvényes.

Mint ismert, nemrégiben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványának kuratóriuma a rendeletre kísértetiesen emlékeztető indoklás mellett döntött úgy, hogy a tanév csak 2021. február 1-től folytatható az intézményben, így elképzelhető, hogy az szolgált az ötlet alapjául.

(24.hu)