Rákospalotán is megjelent a rejtélyes monolit

Rákospalotán is megjelent a rejtélyes monolit

Olvasónk küldte azokat a képeket, amelyen a 15. és a 16. kerület határában egy olyan monolit látható, amelyhez hasonlókat világszerte állítanak mostanság. Rákospalota ezen részén egy mező áll és a környéken élők itt sétáltatják a kutyájukat.

Nem tudni milyen célból, de tény, hogy több mint két hete először Amerikában, majd Európában is valaki, vagy valakik, ilyen fémből készült monolitokat állítanak. Korábban 444.hu arról írt, hogy az USA, Utah államának egyik eldugott részén volt napokig látható egy monolit, ami aztán pár napra rá eltűnt, de a következő nap viszont Romániában találtak egy nem pontosan ugyanolyan fémoszlopot de ahhoz nagyon hasonlót. 

Két nap múlva a román monolit is eltűnt, azonban csak egyetlen napot kellett csak várni, míg Kaliforniában egy hegytetőn találtak egy újabb darabot. Ezek után monolit-időszámításban viszonylag sok időt, négy teljes napot kellett várni, amíg újabb háromszög alapú, tükröződő fémhasábot kapott a világ, a Nagy-Britanniához tartozó Wight-sziget egyik védett tengerpartján.

Most pedig a Brussels Times jelentette be a hírt, hogy megint találtak egy monolitot. Ezúttal Belgiumban egy krumpliföldön. A kelet-flandriai Derdermonde város lakói szerint a közel négy méter magas belga darab "kevésbé lenyűgöző", mint korábbi társai, és most arról folyik az online diskurzus, hogy a hasonlóságon kívül vajon van-e bármi köze a korábban feltűnt példányokhoz.