Magyar Orvosok Szakszervezete: az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk

Magyar Orvosok Szakszervezete: az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk

Daróczy-Gaál Ágnes, a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke ma az InfoRádióban többek között arról beszélt, hogy az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk, hogy valamennyien beadatják maguknak a koronavírus elleni vakcinát.

A műsorban kifejtette azt is, szerinte a lakosság számára részletesebb tájékoztatásra lenne szükség, hogy minél többen kérjék az oltóanyagot, mert egy covidos beteg napi intenzívágyas kezelése az egymillió forintot is elérheti.

"Akik dolgoztak covidos betegekkel vagy jelenleg is Covid-osztályon dolgoznak, azok 100 százalékban oltáspártiak, tehát ott semmiféle győzködés vagy ellentétes vélemény nem merül fel, a többi dolgozó körében sajnos vannak oltásellenesek vagy olyanok, akik tartanak attól, hogy csak egyféle, új technológiájú vakcina van. Sokan lehetnek, akik azt mondják, a régebb óta alkalmazott technológiával gyártott vakcinákban bíznak"

– mondta Daróczy-Gaál Ágnes, amivel arra uralt, hogy az úgynevezett mRNS-technológiát most alkalmazzák először embereken, ami azonban nagyon ígéretes.

Úgy véli, azok a (szak)emberek is be fogják magukat oltani, akik most bizonytalankodnak, ha már többféle oltás is hozzáférhető itthon.

Arra a kérdésre, hogy az embereket hogyan lehetne meggyőzni az oltásról, azt válaszolta, akár egy ingyenesen hívható zöld szám, akár más tájékoztató felület is alkalmas lehetne. Hozzátette, bizonytalan a tekintetben, hogy kötelezővé lehetne-e tenni a védőoltást, a vakcináció "szankcionálható volna-e".

A MOSZ alelnöke szerint érdekeltté kell tenni az állampolgárokat abban, hogy beoltassák magukat, meg kell értetni velük, hogy milyen költsége van a kezelésüknek, ha megbetegszenek. 

"Ha valaki nem oltatja be magát, vegye számításba azt, hogy egy 2-3 hetes intenzív osztályos kezelést a saját zsebéből kell megfinanszíroznia, ami akár 14-21 millió forintra is rúghat. Ennek az információnak a fényében már nem biztos, hogy olyan sokan tiltakoznának az oltás ellen"

- mutatott rá Daróczy-Gaál Ágnes.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után a Magyar Orvosok Szakszervezete kiadott egy közleményt, melyben leszögezik, nem kezdeményezik és nem képviselik azt, hogy aki nem kéri a védőoltást, annak ne állja a társadalombiztosítás az ellátását.

A szakszervezet véleménye szerint fontos felhívni a társadalom figyelmét a közös felelősségvállalás fontosságára, amelynek nagyon fontos elemét alkotja majd a védőoltás, amikor széles körben elérhetővé válik.