Koronavírusban hunyt el egy önkéntes tartalékos katona

vakcina
A Dél-pesti Centrumkórházba érkezett Pfizer-BioNTech vakcinát pakolják 2020. december 26-án. A belgiumi Puursban gyártott, Európában elsőként engedélyeztetett koronavírus elleni oltóanyagot a kórházból továbbítják a többi a hazai oltópontra
MTI/Koszticsák Szilárd

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Spirit FM Exkluzív Novák Andrással című műsorában számolt be többek között arról, hogy jelenleg kicsivel több mint 300 aktív koronavírus-fertőzött van a Magyar Honvédségen belül, ketten közülük kórházi ápolásra szorulnak, illetve két közalkalmazott és egy önkéntes tartalékos katona vesztette életét a fertőzés miatt, írja az ATV. 

A miniszter kitért arra is, több mint 4 ezren fertőződtek meg a honvédségen belül koronavírussal, mára azonban elmondható: a gyógyultak száma majdnem annyi, mint a fertőzötteké.

Benkő közölte, míg a koronavírus első hullámában 51 kórházparancsnok teljesített szolgálatot, mára ez a szám 29-re csökkent, továbbá 93 egészségügyi intézményben segítik katonák a kórház működését. Hozzátette, a közeljövőben több katona jelenhet meg a kórházaknál, hiszen igény van rá, így a jelenlegi 1200 katona mellett további 200 katonát biztosítanak majd.

A honvédségen belüli oltási protokoll alapján a katonákat annak tükrében oltják, hová vannak besorolva.

A katonaorvos a prioritás első szintje, ők kapják folyamatosan. Akik a szociális intézményekben vannak a honvédségnél, ők kapják a második ütemben, és utána természetesen a katonák között is vannak a 60 év felettiek, és olyan egészségügyi károsodással rendelkező, vagy olyan betegséggel bíró emberek, akik magas a vérnyomása, vagy cukorbetegsége van, ők majd abban a kategóriában kapják

 

– részletezte Benkő a honvédségen belül érvényes oltási menetrendet, amely sokkal aprólékosabb az operatív törzs által ismertetett protokollnál. Hozzátette, azok a katonák, akik misszióba mennek, kötelezően meg fogják kapni az oltást.